Büdös víz a bojlerből – betegség?

Kicsit furcsa az írásom címe, de mindjárt minden világossá válik. Nagyon sokan olvassák a Büdös víz című bejegyzésemet.
Abban akkor említettem, hogy az új vízvezeték hálózattal remélhetőleg megoldódik a gond. Hát nem oldódott meg. Sőt mi több, az utóbbi időben egyre büdösebb a víz. Reggel feltekertem maximumra a bojlert, mert már elviselhetetlen volt a szag. Még most este is, mikor fürödtem, mintha egy záptojás is úszkált volna a kádban. Korábban nem gondoltam rá, de nekem fürdés közben jönnek az ötleteim, hogy vajon mitől lehet az, hogy december óta már háromszor voltam taknyos, de 5-7 nap alatt elmúltak. Most a köhögés irritál, de fogalmam sem volt eddig, hogy már megint mitől. De a kádban ücsörögve rájöttem egy apró szálra, ami vékony mint a hajszál, de talán magyarázatot adhat a bajunkra. A bojler nagyjából 50 fok körülre van állítva. A vízbefolyás miatt a bojlerben lévő víz helyenként nyilván hűvösebb ettől, ezzel jó táptalajt biztosítva a baktériumok szaporodásának. Mert nyilván szaporodnak, hiszen ettől olyan irgalmatlan büdös a víz. Egy ideig nem volt szaga a víznek, sőt néha teljesen szagtalan volt. Mondjuk ezt sem igazán értem hogy miért. Hanem az utóbbi időszakban fürdésről a zuhanyzásra tértem át. Mi is történik ilyenkor? Rengeteg vízpára keletkezik és a zuhanyrózsa által szétporlasztott apró vízcseppek is szépen úsznak a levegőben amit beszipákolok. A Legionella baktérium esetében éppen ezt nem kellene. Korábban írtam, itt, itt és itt a lázas allapotomról. Akkor kiderült a párásító okozta a bajt, a tünetek tökéletesen ráillettek a Legionellára. A mostani eset enyhébb. Nincs lázam, de fejfájás az volt. A torkomat olyan furcsán érzem és gyakran köhögök. Nem tudok másra gondolni, mint arra a rühes vízre. Anyám is állandóan kehes. Ő is inkább zuhanyzik mint a fürdőkádban ül. Szóval nála is magyarázat a sok köhögés, lázas, náthás állapot. Ennyiszer nem fertőződhet meg az ember náthával.
Mivel mikroszkópom nincs, így a vízmintákat nem tudom elemezni, hogy van-e benne valami élősködő. Ezért most a bojlert feljebb tekertem és úgy is marad, a zuhanyzás helyett a fürdést részesítem előnyben. Ha elmúlik és megszűnik ez a légúti nyavalya, akkor egyértelmű, hogy a vízben lévő baktériumok okozzák a sorozatos megbetegedéseket.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .