Álmaim


Egy román városban nézelődünk. Egy magyaros termékeket árusító üzlet előtt ácsorgunk, nézzük a kirakatot. A kirakat éppen átrendezés alatt. Bemegyünk az üzletbe. Egy kis lépcsőn kell felmenni, úgy tűnik az emeleten van az üzlet, míg a kirakat a földszinten. Sok könyvet is árulnak. Én leginkább ezeket nézegetem. Meg is vettem az egyiket. Elköszönünk és eljövünk. A kirakat előtt újból megállunk. Az üzlet közben bezárt, a kirakatrendező is végzett a munkával, éppen a kirakatot zárja be, mikor nem találjuk az egyik táskánkat. Keressük, mikor meglátom, hogy ott lóg a kirakatban. Szólok a kirakatrendezőnek, hogy vegye ki azt a táskát. Azt mondja, nem lehet. Az üzlet már bezárt, így majd csak a következő nyitás után tudja kivenni. Mondom neki, hogy nem megvenni akarjuk, hanem az a mi táskánk és azt is berakta a kirakati tárgyak közé. Ja, az más- válaszolta és kinyitotta a kirakatot. Segítettünk neki, mert vastag üveg van benne és nehéz kinyitni. Kivette a táskát, ideadta. Segítettünk neki visszazárni az üvegajtót, majd elköszönt és elment.

Reklámok

Álmaim


Egy több szintes társasházban mászkálok. Az épület hosszúkás alakú. Az épület két végén mint valami torony, egy-két szinttel magasabb mint a többi része. Ott is lakások vannak. A folyosókon teljes egészében át lehet jutni az épület egyik végéből  a másikba. A két “torony” között v9iszont az épület tetején lehet átjutni. Éppen itt haladok és akkor látom, hogy mintha valahol egy gazdasági udvaron lennék. Birkák és tyúkok mászkálnak a tetőn, kerülgetnem kell őket. Még egy gazda is van itt a pórázon lévő nagytermetű kutyájával. A bácsika elég idős, nem túl meggyőző ahogy visszatartja az ebet. A négylábú nem ugat, csak húzza maga után az öreget és ahogy haladok az egyik toronytól a másik felé, jönnek utánam. Gyorsabban haladnak mint én, már hallom a kutya lihegését, de nem nézek hátra, csak egyenletes tempóban haladok az ajtó felé. Csak addig érjek el, nehogy a kutya rám támadjon, mert az öreg vissza nem tudja tartani a kutyáját, az biztos. Végre elértem az ajtót. A parasztudvart magam mögött hagytam kutyástól, öregemberestől együtt. Az üveg ajtót becsuktam magam mögött. Nem is értem mit keresnek azok a tetőn. A folyosón, lépcsőházban szép tisztaság van, mintha az udvarró, pardon tetőről sosem járna be oda senki. Én elindulok lefelé a lépcsőn és megkeresem a postát, hogy a csekket befizessek. Végre az is megvan, mikor megcsörren a telefonom. Káromkodok egyet, mert a csengőhangból tudom, hogy ki hív. Azt kéri tőlem, legyek neki a kezese egy hitelfelvételhez. Na persze, ha olyan hülye lennék, hogy aztán én törlesszem a hitelt.

Fogalomzavar


Olybá tűnik egyesek fogalomzavarral küszködnek. Ugyanis a kerékpárosok rendszerint a járdán bicikliznek, a gyalogosok pedig az úton poroszkálnak. Az autósok meg kénytelenek kerülgetni a gyalogosokat az úton, mivelhogy a járda 4-5 méterrel odébb van és a gyaloghuszárok lusták odáig  elmenni. Külön jó ez a havas úton, amikor a kátyúkat is kerülgetni kellene ha látszana a hótól. Persze aki helyismerettel rendelkezik, az a hó alatt is tudja hol a kátyú. Az meg megint külön történet, hogy a kerékpárúttal párhuzamos járdán hasítanak a bringások, a gyalogosok meg a kerékpárúton caplatnak. Aztán még az ember érzi kényelmetlenül magát ha meri venni a bátorságot hogy szól a bringásnak, csak nem a járdán kellene tekerni, hanem a 2-3 méterre lévő kerékpárúton. De ugyanez a helyzet, mikor a bringás rácsenget a kerékpárúton közlekedő gyalogosra. De tényleg, az emberek egy része megy mint a birka, tök mindegy mi van a talpa alatt, csak ne fű legyen. Ha szilárd a burkolat, akkor már feljogosítva érzi magát, hogy ott tapickáljon. Jó lenne a fejekben is rendet tenni.

Téli autósok


Havas időben mindig elszörnyedek, hogy vannak autóstársak, akik a legalapvetőbb biztonsági teendőkre is fittyet hányva merészkednek ki az útra. Most nem a téli gumira, vagy éppen a kilinccsel előre történő közúti száguldásokra gondolok. Most aláthatóságról ejtenék pár szót. Nem lehet mindenkinek garázsa, hogy fedett helyen álljon az autó, fűtött garázs meg pláne nem. De azért a szabad ég alatt álló, hóval belepett autóval is lehet közlekedni. Szó szerint, így is közlekednek. Sokan a fáradtságot nem veszik, hogy az ablakokról, lámpákról a havat leseperjék. Csinálnak egy majdcsak két tenyérnyi szabad helyet a vezető felőli szélvédőn és úgy közlekednek. Se oldalra, se hátra nem látnak. Úgy vannak vele, ha bemelegszik a motor, a fűtéstől majd úgyis leolvad a hó. Ez igaz, de addig majdnem vakon vezetnek. Akkor még nem is említettem a kapucnis hacukában vezetőkről, akik még a cvsuklyát is felhajtják. Na ők azok, akik aztán csak előre látnak, oldalra, hátra nem. Legfeljebb amennyit a visszapillantó tükör enged látni. A csapott hátuljú autókon ott van a hátsó ablakban a fűtés. Legalább azt kapcsolnák be. Nem csak az ablakra rakódott hó olvad le, hanem a menetközben felverődő porhó sem tapad az ablakra, mert elolvad. problémát jelent még a párásodás, hidegebb időben az ablakokra fagyása is. Míg nem indul be teljesen a fűtés, addig a megfelelő szellőztetéssel, ha kell az ablakok résnyire nyitásával akadályozzuk meg a szélvédő párásodását. Igaz, hogy átmenetileg kényelmetlenebb a vezetés, hiszen hidegebb van, de úgy gondolom, a biztonság ennyit megér. Közhely, de azért én is csak megemlítem, hogy ilyenkor fokozottan fontos a lámpák megfelelő működése. Havas időben célszerű autós hólapátot, esetleg mellé egy kis zsákban homokot, vagy fűrészport tenni. Ha elakadnánk, tudjunk segíteni magunkon.

Álmaim


Világtól elzárt kis helyen vagyunk. Talán valami kis sziget lehet. Vagyunk vagy hatvanan, hetvenen. Nem tudom hogy kerültünk ide, egyszercsak itt voltunk. Tudjuk, szinte semmi esély arra, hogy valaha is ránk találjanak itt. Bele kell törődnünk, hogy márpedig itt éljük le az életünket. Tulajdonképpen idegenek vagyunk egymásnak, jószerével senki nem ismeri a másikat. Egy sziklás részen vagyunk, ahol barlang ia van. Van egy kis tó a sziklák között. Természetesnak tűnik, de valószínűleg mégsem az, meret a tó alja teljesen sima. Inkább egy sziklából kifaragott hatalmas úszómedencéhez hasonlít. Hatalmas ez a medence. Mindenki benne van a vízban, nagyjából derékig ér a víz, de még így is csak lézengünk a medencében. Mint valami nagy horgásztó lenne az egész, csak teljesen sziklából és sziklák veszik körül. A tóban középen egy kis kiemelkedő szikla is van, ami inkább egy kis sziget. Vannak, akik felmásznak a kis szigetecskére. Annak ellenére, hogy tudjuk innen el nem tudunk menni, végtelen nyugalom van mindnkiben. Mintha nem is vágynánk vissza az eredeti lakhelyünkre.

Magyar sikersorozat


Vannak olyan személyek kis országunkban, akikről azt hiszem méltatlanul hallgat a média. De még a sportcsatornák is. A szinte nulla eredményt felmutatni képes magyar labdarúgást nyomják ezerrel. Pedig ezek a méltatlanul elfeledett személyek igen nagy elismeréseket szereznek hazánknak. Csak éppen mi nem tudunk róla. Itt élnek közöttünk, akikre felnézhetünk és őszinte csodálattal adózhatnánk nekik. Úgy tartják a külföldiek, hogy a magyarok lovas-íjász nemzet. Történelmünkben valóban fontos szerepet töltött be az íj. “A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!” Éppen ezért úgy gondolom, sokkal nagyobb sajtónyilvánosságot kellene kapnia Mónus Józsefnek és mindneki másnak, akik hatalmas sikereket érnek el íjászatban és már sportágakban. Mónus József sorra nyeri a világbajnoki címet. Szinte elképzelhetetlen távokat lő íjjal. Ő döntötte meg a majdnem 800 éves világrekordot távlövésben. Később saját rekordját szárnyalta túl majdnem 150 méterrel. Jelenleg 653 méter a világrekord.

A távcéllövő világrekordot is Mónus Jözsef tartja 453 méterrel. A cél 140×140 centis felület volt, amit 453 méterről talált el.

Az ilyen embereket kellene a tévében mutogatni a sok elmeromboló celebgyártó műsor helyett. Okkal lehetünk büszkék Mónus úr eredményeire!

Álmaim


Egy épületet készülünk elfoglalni. Nem tudom hányan vagyunk, de sokan. Lifttel felmegyünk pár emeletet, ott kiszálunk. Itt nincsenek emberek, de innen már gyalog kell menni tovább. Elindulunk a lépcsőn felfelé. A huszadik emeletre kell menni. A következő emeleten van a kiírás. MÉg csak a hatodikon vagyunk. Még feljebb megyünk egy emeletet. A lépcsőházból egy hatalmas négyzet alakú helyiségbe jutunk. A padlószinttől másfél, két méteres magasságban egy körfolyosó van körben. Erről a folyosóról nyílnak az irodaajtók. Itt már figyelni kell, hogy ne lássanak meg minket. Talán még fegyverek is vannak nálunk, de ez nem biztos. A körfolyosóról két lépcső vezet felfelé a következő szintre, a helyiség két, egymással szemben lévő sarkából. Elindulunk felfelé. Hamarosan megérkezünkl a huszadik emeletre. Ez már megint teljesen másképp néz ki. Hosszú folyosó, abból nyíló termek. Igen, tantermek. Tehát egy iskolában vagyunk. Elkezdjük kiterelni a 15-16 éves forma gyerekeket a termekből és egy helyre gyűjtjük őket. Nem tudom mi a célunk velük.