Benzinszag


Olybű tűnik, engem üldöz a benzinszagú autózás. Mert uygebár volt első eset még 2005-ben, mikor a gyulai kórházból jöttem haza. Akkor a porlasztóban az úszó akadt fel és a tűszelep nem zárt le. A benzin meg folyt kifelé  aporlasztóból. AZtán később az üzemanyagszivattyú nyomó oldali csőcsonkja jött ki a szivattyúházból. Aztán pár hónapja a tartályba visszafolyó üzemanyag csövének csonkján nem szorította a bilincs a csövet, végül ma ismét az üzemanyag szivattyúval voltak problémák, csak most nem a nyomó, hanem a szívó oldalon. Motorháztetőt felnyitva a képen látható módon találtam a csövet:


A csonkot kivettem a csőből, majd visszaütöttem a helyére. Ahogy elnéztem, nem volt ragasztva, csupán be volt ütve. Így volt a nyomóoldali is annak idején. A gumicső annyira el volt prűdülve, ahogy visszatoltam a csonkra, a gumi hasadt végig. Így aztán azt a pár centis csődarabot lecseréltem a szivattyú és a szűrő között. Remélem egyelőre nem lesz probléma az üzemanyagvezetékkel.
Reklámok

Hibák sorozata


Padlót fogott a T-Mobile. Nem nagyon tudják egymást hívogatni. Leginkább hálózaton belüli hívásoknál van probléma. Állítólag egy éjszakai tervezett karbantartás és szoftverfrissítés után keletkezett a hiba. No, én ezt így ebben a formában nem nagyon tudom elképzelni. Hogy miért? Azért, mert szintén elterült a padlón a Neophone és a Dunakanyaros vezetékes szolgáltatás is. Lehet, hogy csak összeesküvés elmélet, de valami másnak kell itt lennie. Nézzük csak sorban. Jó, tegyük fel a szoftverfrissítés nem sikerült és gondok adódtak. A Neophone 23:30-kor adta be a kulcsot és egészen 3/4 10, 10 óráig használhatatlan volt. A Neophone az Invitelé, aminek tudomásom szerint nincs köze a T konszernhez. Tehát egy mobilcég szoftverfrissítésének nem lenne szabad zavart okozni egy teljesen más hálózatban. Internet volt, tehát nem emiatt volt sikertelen a regisztráció. Aztán nemrég az ATA egységen megint nem világítottak a működést jelző lámpák. Neophone megint nem volt, de nem működött a Dunakanyaros vezetékes telefon sem. Mindkettő teljesen IP alapú, tehát a hagyományos telefonvonalakat nem veszi igénybe. Közben ugyanakkor internet sem volt, noha a berendezések által nyújtott információk szerint a hálózat működik. Tehát az internetkapcsolat nem helyileg szakadt meg. Mindössze 1-2 percig tartott az üzemszünet. A net visszajött, a Neophone újra működik, viszont a Dunakanyaros nem. Mondjuk ez utóbbi úgy alapból szar az utóbbi hetekben. A hibabejelentőt sikerült felhívnom másik hálózatból. A korábbi hibabejelntésem még fenn áll, nem hárították el. Én meg szépen bejegyeztem a naptárba a 28-ik napot, ami kötbérkövetelést fog jelenteni. A Pannon működik, Vodafone-ról nem tudok nyilatkozni. Szóval ha ezt az egészet így egyben nézzük, valahogy nehéz elhinni, hogy egy mobilcég szoftverfrissítéséből adódik az egész telefon probléma. De máshol is van gond a vezetékes telefonokkal, szóval nem úgy néz ki mintha helyi problémáról lenne szó. Arra meg mennyi az esély, hogy ezek a hibák éppen csak egy időbe estek? Nem, nem. Valami nagy susmus folyik itt.
Pár éve volt egy oylan probléma, hogy meghibásodott az Amerikát Ázsiával összekötő tengeri kábel. Ennek következtében a németországi belföldi hívások lehetetlenné váltak. Kissé furcsa, de megtörtént.