Tinta


Vajon elgondolkodott-e már valaki azon,  hogy hogyan működik a tollbetét? Nagyon sok kísérletezés, kudarc árán jutottunk el odáig, hogy ezek a mindennapi eszközök úgy működnek, hogy szinte észre sem vesszük azt, hogy mennyi kínlódás árán születtek meg. Teljesen természetesnek vesszük, hogy ha írni akarunk, akkor fogunk egy golyóstollat és már írunk is. Filléres, eldobható eszközök. Minek is gyűjtögetni a kifogyott betéteket? Úgysem jó semmire. Vagy mégis. Egyszer majd jó lesz valamire. Például arra, hogy kísérletezzen vele az ember és rájöjjön egy hibára. A golyóstollakban lévő tinta egy olaj alapú festékanyag, ami majdhogynem zselészerűen sűrű. Ennek köszönhető, hogy a tinta nem folyik ki  atollbetétből. De mi történik, ha egy kifogyott betétet megtöltünk töltőtoll tintával? Különösebben semmi. Azzal is írni lehet. 🙂 Igaz, nagyítóval megnézve a töltőtoll írásképéhez hasonló az írás, szabad szemmel nézve pedig a golyóstolléhoz hasonló. De mire jó ez? Megvallom, én sem tudom, csupán kísérleteztem. Az nyilvánvaló, hogy az íráshossza töredéke mint az ugyanakkora golyóstoll tintával töltött betétnek. Az írásvastagság egyébként ugyanakkora mint a golyóstollénak. A tollhegyet a papíron tartva nem szivárog a tinta mint a töltőtollak esetén. Ugyanolyan gyenge nyomással is tökéletes írásképet kapunk mint a töltőtollnál, nyilvánvalóan amiatt, hogy ez a tinta vízszerűen híg és nem olyan sűrű mint az eredeti.

Csupán egy kísérletet végeztem a feltöltéssel, igazán további szándékaim nincsenek az üggyel kapcsolatosan. Úgy gondolom, ez a vízalapú tinta hamarosan elpárolog, bele szárad a tollbetétbe, vagy éppen a golyó akad meg annyira a beszáradó tintától, hogy teljesen alkalmatlan lesz az írásra. Megtöltése kissé macerás, de van egy elképzelésem, hogy hogyan lehetne könnyebben, bár időigényesebben megtölteni. A módszerrel garantáltan nem lenne levegő a betétben és rázogatni sem kellene.
Nos, ez a kísérlet még egy felfedezésre volt jó. Adott az ICO gyártmányú Mini betét, ami a Kaméleon golyóstollakba is való. Kétfélét lehet kapni. Az egyik nyilván valami kínai gyártmányú. Mindkét betétnek van hiányossága. A kínainak az, hogy időközönként nem akar fogni, noha tinta még van a betétben. Egy-két rázás után újra fog. Ahogy csökken a tinta szintje, egyre gyakrabban kell rázogatni, míg végül kifogy. Mivel akadozik a tinta adagolása, nem egyszerű eldönteni, hogy csak elakadt, vagy már teljesen kifogyott és azért nem akar már írni. Egyébként minden felületre fog, bár nem teljesen egyenletes  a tinta adagolása. Az ICO gyártmányúval ilyen elakadások nincsenek, viszont olyan papírfelületre, amit kézzel megérintettünk, nem, vagy csak nehezen akar fogni. Úgy gondoltam,  a tinta nem fog a zsíros felületre. Sokkal rosszabb a helyzet a vegykezelt, önindigós papírok esetén. Most, hogy töltőtoll tintával feltöltöttem egy már kiürült ICO betétet, írásteszteket csináltam. Azt tapasztaltam, hogy a kézzel érintett papírfelületre ugyanúgy nem fog. Tehát nem a tinta a bűnös! Ekkor szemügyre vettem az ICO és más gyártmányú betétet. Ezt láttam:

A jobb oldali az ICO, a bal oldali pedig a kínai gyártmányú. Jól látszik, a jobb oldaliban nagyobb méretű golyó van. Valószínűleg ez a hiba forrása. Nagyobb átmérő, a golyó felületén kisebb erő szükséges ahhoz, hogy a golyó forgását megfogjuk. Ha kicsit csúszósabb felületre ér a betét, könnyebben megcsúszik. Az írócsúcsokat nem az ICO gyártja, azokat ők is veszik valahonnan. Átnéztem a kifogyott és a még nem használt betéteket. Azt láttam, hogy egy szérián belül is vannak kisebb és nagyobb golyóval ellátott betétek. Tehát az írócsúcsokat vegyesen használják fel.

Suzukisok figyelmébe!


Van egy hiba, ami az M13A motorral szerelt autókat illeti. Pontosabban ezeknél előfordulhat, a többinél nem tudom, de érdemes utána nézni. A nívópálcáról van szó. A műanyag része megreped és esetleg le is törhet, ami nem túl kellemes dolog, hiszen ki kell pecázni a nívópálcát. Éppen a múltkor keresett a boltban valamilyen célszerszámot egy illető, mert beletört a nívópálca. Nem kérdeztem milyen típusú autóról van szó. Íme néhány fotó, hogy hol is van az a repedés:

Nos, mindenki addig cserélje ki, amíg még könnyen megteheti. Nem én fedeztem fel a repedést, ezúton is köszönet egy márkatársnak. Nem egyedi a probléma, ugyanis több Ignist megnézett és mindegyiknél repedt volt a nívópálca. A probléma a Suzuki Igniseket és Wagon R-eket (VVT), a 2005 után gyártott összes Swiftet, Lianát, SX4-et és az 1,6-os benzines Grand VItarát biztosan érinti. De javaslom más típus esetén is megnézni, nincs-e repedés a műanyag részen.

Légkompresszor hűtőgép motorból 3


Évekkel ezelőtt már volt két posztom ezzel a témával kapcsolatban. Most készítettem róla pár perces videót,  amin magát a szerkezetet mutatom be. A megépítés folyamata a korábbi bejegyzéseimben láthatók.

Biztonsági öv


Idősebb járműveknél előfordul, hogy a biztonsági öv nem, vagy csak lassan, nehézkesen csévélődik vissza a helyére. Ezen lehet segíteni egy nagyon egyszerű módszerrel. Egyszerűen ki kell mosni az övet. Száradásig rögzítjük ruhacsipesszel.

Lemerültem


Mármint nem én, hanem a számítógép alaplapjában az elem. Az tűnt fel délben, hogy kicsit lassabban indult el a gép, meg bármilyen weboldalt akartam megnyitni, a vírusirtó mindig nyafogott, hogy bajok vannak a tanúsítványokkal,. meg hogy nem lehet  titkosított módon adatokat küldeni. Akkor azt gondoltam, a vírusirtó frissítése miatt van kicsit megzakkanva. Aztán most ahogy bekapcsoltam a gépet, egy fájlba írtam és mikor elmentettem, akkor néztem nagyot, hogy nem a lista elejére tette, (dátum szerint csökkenő módban vannak rendezve) hanem jóval lejjebb. Nézem a dátumot, 2009 január 1. Az szép. Ekkor néztem a számítógép órájára. Ott is ez a dátum állt. Így már érthető volt miért hőbörgött a vírusirtó. Naná, hogy nem stimmelt neki, a gépen lévő dátum mindenféle tanúsítványi dátumon kívül esett. Kicseréltem az elemet és már jó is lett. Még jó, hogy a kocsiban mindig tartok egy 2032-es elemet, mert a riasztó távkapcsolójába is olyan kell. Az is szívatott már meg 7 éve, de írtam is én akkor erről. Így aztán a kocsiból behoztam az elemet és kicseréltem az alaplapban. Majd holnap veszek egy másikat és azt teszem a kocsiba tartalék elemnek, hogy ne legyenek meglepetések.  Egyébként májusban lesz 8 éve hogy vettem az alaplapot, azóta ez az elem volt benne, tehát még a gyári volt. Jól bírta. Megmértem, terhelés nélkül már csak 554 mV-ot mutatott a műszer. Csoda, hogy eddig is bírta.