Az év utólsó napja


Elérkeztünk az év utólsó napjához. A hagyományokhoz híven most sem óhajtok összefoglalót készíteni az elmúlt évről. Bárki visszaolvashatja az írásaimat. Különösebben a mai nap sem különbözött az év többi szombatjától. Délelőtt meló, utána meg a semmittevés. A tegnapi bejegyzésemben szereplő telefon-modernizációs elektronika szoftverének frissítését megejtettük, illetve egy apró hardver módosítást is eszközölnöm kellett. Tegnap alapos tesztelés alá vetettem az eszközt és némi hibát tapasztaltam. A módosítások után a Redial funkció is rendben működik.

Reklámok

CB telefonok modernizálása


Egykoron csak  a kiváltságosoknak adatott meg a vezetékes telefon. Egyszerű halandónak éveket, évtizedeket kellett várni mire bekötötték. Akkoriban még nem voltak ilye modern készülékek, amik telefonszámot tudtak tárolni. Nyomógombosak sem voltak még, csak a forgótárcsásak. Nem is bánták volna akik éveket vártak a telefonra, hogy nincs memória, újrahívás gomb és egyéb evilági “luxus” funkció. Örültek volna az emberek az egyszerű CB67, 667, 811-es tárcsás készüléknek is, csak legyen hozzá vonal.
Évtizedeken át szolgálták az emberiséget, közöltek jó, vagy éppen rossz hírt a hallgatójával. Mára már túlhaladott rajtuk a kor. Az országos telefonhálózaton szolgáltatást nyújtó szolgáltatók hálózatán még használhatók, hiszen ott az impulzus, illtve a tone tárcsázási mód is használható, a központok feldolgozzák mindkét tárcsázásin típust. De ahogy fejlődik a technika, egyre több helyen van internet alapú telefonszolgáltatás. Jellemzően kábeltévé hálózaton keresztül. Ilyenkor a kábelmodembe csatlakoztatott telefonkészüléket a megszokott módon lehet használni. Feltéve, ha tone üzemmódban tárcsáz. Sajnos az egykor szebb időket látott forgótárcsás telefonok ilyen hálózaton nem használhatók, mert a modemek és egyéb telefon adapterek csak a tone tárcsázási módot értelmezik. Így aztán ezen matuzsálemi készülékek nyugállományba vonul, rosszabb esetben a vesztőhelyre. De nincs minden veszve! A jelnlegi és a több évtizedes technikai eszközöket lehet közös munkára bírni. Igazán jól mutat egy múlt évezredbeli készülék a XXI. századi technikával együtt. Ezeknek a régi telefonoknak még lelkük volt. A hagyományos csengővel érdekes hangulatot teremthet a mai mindennapokban. Egy évvel ezelőtt indult  a projektünk, aminek célja az volt, hogy ezeket a régi készülékeket életre keltsük a mai technikával. Hosszú vajúdás után végre megszületett az eredmény. Bő két hónappal ezelőtt esett meg az első teszt, ami bebizonyította elméletünk működőképességét. Mind hardverileg, mind szoftverileg egy kis fejlesztés volt szükséges. Most újabb fordulópont érkezett el. Újabb teszt, ezúttal a bővített hardverrel és szoftverrel. Sőt, mi több, már nem úgynevezett deszkapanelon folytak a tesztek, hanem egy régi telefonba beépítve.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                      A kis elektronikával egy kicsit fel lett turbózva. Megtalálható benne a Redial, azaz az utóljára hívott szám újrahívása egy gombnyomással, de a * és # sem maradt ki. A Redial nem működik még kifogástalanul, egy kicsit módosítást igényel a szoftver. De remélhetően ez is hamarosan megoldódik.

Álmaim


Évtizedekkel visszább kerültem a múltba. Még gyerek vagyok és éppen a pesti utcákat járom az unokatestvéreimmel. Abban a korban, amikor még járt a 67-es villamos. Megyünk vissza a nagynénémékhez, nem tudom merre jártunk. Felnőttként anyám a kísérőnk. A négy gyerekkel járja a várost. Kellemes idő van, de egy picit már kezd alkonyodni. Barangolásunk közepette egy gyerekeket szállító különjáratú villamossal is találkozunk. A kocsik leginkább a gyermekvasút nyári kocsijaira hasonlítanak. Megyünk tovább. Vidáman kergetőzök a testvéremmel és a két unokatestvéremmel az utcán. Én azért belül érzem, hogy az egyik rokonunk nagyon beteg, vagy talán meg is halt. A többieken nem lkátszik, lehet palástolják. Elérkezünk egy buszmegállóhoz. A járműből éppen akkor száll kis a sofőrnő és mondja, hogy ez a busz nem megy sehova, várjuk meg a következőt. A megállónál lévő egyik házba bemegy. Mi kicsit odébb megyünk, hogy a megállóba érkező busz vezetője lásson bennünket és megálljon, ha esetleg nincs leszálló. Ekkor látom, a megállóban álló busznak leginkább csak az eleje van meg, talán abból is 2-3 méternyi. A jármű hátuljából a lovaskocsi rúdjának kinéző vastag fa rúd áll ki, a vége kissé az út közepe felé állítva.

Itt van a tél, itt van újra


2011 március 11, Japán