Barkácsolás


Ma sem unatkoztam. Nagynéném nekem adott egy Philips Xalio DECT telefont. Rossz volt az akkuja, de nekem volt tartalékban itthon ehhez a típushoz, hiszen van egy már egy ilyen. Annyi baja van/volt, hogy az akkufedél hiányzik. Úgy gondoltam, csak nem fog ki rajtam ez sem. Neki álltam barkácsolni. Íme az eredmény:

 

A gyártásfolyamat a következőképpen nézett ki: Gipszet kevertem, majd mikor kezdett kötni, ebbe belenyomtam az eredeti fedelet. Pár perc múlva kivettem a mintát. Miután a gipsz megkötött, Eporapidot kevertem, majd ezt kentem bele az öntőformába. Mikor megkötött a ragasztó, a gipszet levágtam róla, majd a kész nyers fedéldarabot tapétavágóval, gravírozóval, reszelővel a megfelelő méretűre szabtam. Mikor már majdnem kész lett, akkor derült ki, hogy a telefont nem lehet az állványzatára visszatenni, mert a fedél túl vastag. Még 1 órányi reszelgetés és már stimmelt is a méret. Végül két kis rögzítő fület beleragasztottam és az egész akkufedelet a telefonra raktam. Mindez a mai nap termése, közben néha szilvalekvár főzésben is részt vettem.