BUÉK 2014


Minden kedves olvasómnak boldog új évet kívánok!
Az elmúlt pár év gyakorlatát követve az idén sem készítettem éves összefoglalót. Ebben az évben nem írtam túl sokat, könnyen átolvasható, akit érdekel.
Ezen a linken néhány statisztikai adatot olvashattok a blog látogatottságáról: https://landsmann.wordpress.com/2013/annual-report/ Sajnos angol nyelvű, de úgy gondolom, különösebben nem okoz problémát kibogarászni miről is van szó.

Reklámok

Újra csak az E.On


Na, így az év utolsó napjára megintcsak egy hőbörgő poszt sikeredett. Írtam korábban, hogy az elmúlt évek majd minden napja úgy telt, hogy napi szinten egy, vagy több alkalommal is egy pillanatnyi áramkimaradások voltak. Mindegy volt, hogy milyen évszak volt. Még az időjárástól is független volt. Mindenféle hülye indokokkal magyarázták az áramkimaradásokat, csak éppen egyik sem állta meg a helyét. Aztán némi változást véltem felfedezni pozitív irányba a szolgáltatás minőségét illetően. Úgy tavasztól tűnt úgy, hogy javult a szolgáltatás színvonala. Olybá tűnik hamarkodott volt az elgondolás. Az utóbbi hetekben megint rendszeressé vált a másodpercnyi, esetenként 3-4 perces áramszünet. Most sem köthető napszakhoz. Éjjel, nappal előfordul. Legutóbb ma éjjel két óra után. De tegnap délelőtt is volt. Szóval nagyon úgy fest, a szolgáltatás ugyanolyan szar mint volt, az áramkimaradások elmaradása inkább a véletlennek volt köszönhető mint annak, hogy a szolgáltató fejlesztett volna valamit a hálózatán. Ahelyett, hogy sportrendezvényeket támogatna az E.On, inkább azzal kellene foglalkoznia, ami a dolga, nevezetesen az egyenletes és folyamatos áramellátáson. Azt meg már csak zárójelben említem meg, hogy igen sok helyen 240 V feletti feszültséget lehet mérni. Jó, ez a 10 V nem tűnik soknak, de valószínűleg statisztikailag kimutatható lenne az izzók és elektromos berendezések élettartamának csökkenése. Ha hozzá vesszük még a pillanatnyi áramszüneteket is, akkor az igencsak rombolólag hat az elektromos készülékek egészségére. Mint ahogy nekem is ment tönkre emiatt 2 hetes router.

Álmaim


Egy kis vegyesboltban dolgozok. Fizet az egyik vásárló és akkor látom, hogy a kasszában egy papír 10 Ft-os van. Mutatom a kolléganőnek, hogy ez hogy kerül ide, ezt már kivonták a forgalomból. Ő csak annyit mond, hogy a szomszédja hozta, azzal elveszi a kezemből. Bele nézek a pénztartóba, ott meg egy egész köteg 10 Ft-os van. Már nem is kérdezek semmit, csak káromkodok egyet. Elmegyek a postára, megkérdezni, mit lehet tenni. A válasz igen meglepő volt. Feladok valami küldeményt 3-400 Ft-ért és azzal fizetek. A különbözet meg ottmarad a postán. Hát ez így ebben a formában nem túl jó üzlet.

Karácsonyi tetvek


Az már megszokott, hogy vannak rózsafajták, amik egészen a fagyok beköszöntéig bimbót hoznak és nyílnak. Így van ez nálunk is egy fajta sárga rózsával. Szépen hozza a bimbókat, bár azért olyan szépen már nem tudnak nyílni mint nyáron szoktak, de azért mégis csak virágzik még így télvíz idején is.
DSC00700
De az már nem megszokott, legalábbis én még sohasem láttam, hogy így karácsony táján a rózsák még tele vannak élő levéltetvekkel:
DSC00699
AZért karácsonykor csak nem kéne permetezni az udvari növényeket. Sajnos az enyhe idő miatt ezek a rovarok szépen élik mindennapjaikat. Még az sem számított nekik, hogy néhány napja volt pár fokos fagy. Úgy látszik, ennyit túlélnek. Ha ennyire enyhe marad az egész tél, akkor igencsak bővelkedhetünk majd rovarkártevőkben.

Szmog


A 80-as évek vége felé kezdték el kiépíteni a vezetékes gáz hálózatot a városban. Olcsó volt és kiváló fűtőértékkel rendelkezett. Azonban az elmúlt évtizedek alatt a fűtőérték folyamatosan csökkent, vele együtt az ár viszont igen drasztikusan emelkedett. Kezdetben aki csak tehette, földgázzal fűtött. Nem csak olcsóbb és tisztább volt, de a használata is kényelmesebb volt. A téli esténként is tiszta levegőt szívhatott az ember az utcán. Nagyon ritka volt, amikor lehetett érezni, hogy valaki fával, vagy szénnel fűt. Aztán a “nem lesz gázár emelés” miatt egyre többen tértek vissza a hagyományos fűtéshez, hiszen a megemelt gázárat egyre többen képtelenek voltak fizetni. A tiszta levegő fuccsba ment. Manapság már ott tartunk, hogy sötétedés után ha kimegy az ember az utcára, először nem tudja eldönteni, hogy pára, köd, vagy éppen füst van odakint. Aztán egyből eldől akérdés, mikor beleszippantunk a levegőbe. Ez bizony füst. De olyan mértékű, hogy olybá tűnik, mintha párás lenne a levegő. Ez a választásikampányfogásrezsicsökkentés nem fog érdemben változtatni a levegő minőségén. A 30 % csökkentés semmi az ár többszöri megduplázásához képest. Így aztán marad a füst, lehet szipákolni a szmogot tovább. A lakosság sem fog úgy állni anyagilag, hogy tömegesen térjenek vissza a gázfűtésre. Inkább eltüzelnek mindent ami éghető, az újságpapírtól kezdve az autógumiig.

Szerviz 6


Akkor következzék a folytatásos rémregény következő epizódja. Tulajdonképpen nem is a szervizről szól már a dolog. Úgy döntöttem, próbaképp veszek egy másik ugyanilyen modemet. Ma este némi tesztelésbe kezdtem. A szerviz által hibátlannak minősített példány 6 perc után minimális adatfrorgalom (nagyjából 1,5 mb) mellett 98,6 °C-os lett. Az új 25 perc és az előzőtől több adatforgalom után is “csak” 66,9 °C-os. Szóval valami mégsincs rendben azzal a modemmel. Számítógép, usb port, SIM ugynaz volt mindkét esetben. De a szép az, hogy a “hibátlan” modem 10 perc után elérte a 103 °C-ot és újraindult. Mindezt úgy, hogy ygakorlatilag nem is volt adatforgalom. Ezek után el sem tudom képzelni, hogy tudták tesztelni XP-n és Windows 7-en is átlag 1 GB adatforgalommal. Nekem 1-2 MB megadta neki a kegyelem döfést. Van még néhány ötletem mit is lehetne kezdeni ezzel az egésszel, egyelőre válaszra várok. Aztán majd annak függvényében teszem meg a lépéseket.

Szerviz 5


Megvan a modem. Véleményem: Egy szar az egész. Nem cserélték, szerintük semmi baja. Új telepítésű XP-n és Windows 7-en tesztelték, átlag 1 GB adatforgalmat generáltak. Nekem 10 perc és 1,5 MB adatforgalom után újraindult, míg kézzel nem bontottam a kapcsolatot és nem indítottam újra, nem is csatlakozott újra. A jegyzőkönyvön csak azt tudják pampogni, hogy terlepítsük újra az operációs rendszert, a kommunikációs szoftvert, ellenőrízzük az operációs rendszer legutóbbi frissítésének meglétét, valamint jogtisztaságát. Hát a kurva anyjukat, nem fogom az ők kedvükért újratelepíteni a jogtiszta szoftvert, mert úgysem old meg semmit. Még csatlakozni sem kell a hálózatra, pár perc után olyan forró, a burkolatát levéve is, hogy meg sem lehet fogni. Nagy fos az egész. Következő lépés a fogyasztóvédők lesznek. Mit ne mondjuk, talán nem alaptalanul volt nekem világ életemben ellenszenves a Vodafone. Most is bizonyították ezt az érzésemet. Már csak azt a pénzt sajnálom, ami még a kártyán van, merthogy elhasználni nem tudom, az biztos