Tesztmodem


A kábeltévés internethez a tesztmodemet ma délben hozták. Azonnal sikerült beüzemelni, semmilyen beállítást nem igényelt. Egyedül a hálózati kábel volt, ami egy picit megviccelt. A hálókártya kábele ezzel a modemmel nem működik, így mindenképpen az eredetit kellett használni. Azzal azonnal megindult az adatforgalom. Valószínűleg kétfajta kábel létezik. Mindegy, az a lényeg, hogy megy szépen. A dél óta eltelt tesztidőszak eredményei eddig kiválónak mondhatók. Szépen, egyenletesen megy a letöltés. Feltöltést annyira nem teszteltem, de véleményem szerint az is rendben van. A böngészés is észrevehetően gyorsabb mint a mikrós rendszerrel. Letöltéssel a mikróssal sem volt különösebb gond, de nagyon lassú volt a reakció egy linkre való kattintásra. Többször előfordult, hogy nem jött rá válasz. eddig nem tapasztaltam ilyet. Igaz, még csak néhány órája megy a teszt, de eddig ígéretes. 
Reklámok

Hűtő csere


A tegnap megrendelt hűtőt ma már hozta is a postás, így a kocsiban ki is cseréltem. Ugyanolyan típusú mint a régi. Vadonat új, 15 ezer volt. Megnéztem, nem csepeg sehol. A fagyállót öntöttem vissza ami benne volt. bemértem, még nagyon tömény is, úgyhogy majd kell hígítani. Úgyis lesznek még párolgások, csepegések, meg szerintem van még buborék is benne. Úgyhogy az a folyadékszint fog még csökkenni. De remélem mostmár nem lesz vele gond.
Még az olaj folyik valahol, talán a benzinszivattyúnál, de máshol is látszik. Ma már nem volt se kedvem, se erőm azt is megcsinálni. Ráadásul meleg is volt a motor, úgyhogy nem akartam vele bíbelődni.

Hűtőt keresek 1.3-as Wartburghoz


Ma délután vittük Cicerót a kutyakozmetikushoz Kisújszállásra. Mikor odaértem, a kocsival megfordultam a ház előtt. Valami fehár füstszerű anyag jött elő a motortérből. Beleszagoltam a levegőbe, éreztem, ez az autóból jön. Leállítottam, motorháztető fel és azt látom, minden nedves. Akkor még nem tudtam, hogy olaj, vagy víz. De először olajra tippeltem. Tüzetesebb átvizsgálás után rájöttem, a hűtővíz folyik. Méghozzá a hűtőnél, ahova becsatlakozik a befolyó meleg víz. Az a csőcsonk el van repedve. Már régen észrevettem, hogy szivárog a víz, de speciel nem onnan. Most viszont már nem csak szivárog, hanem majdnem folyik. A ventilátor burkolatához kötöttem ki egy vezetékdarabbal a csövet, így a csőcsonkot ráfeszítettem arra a részre, ami válófélben van. Felöntöttem vízzel a kiegyenlítő tartályt, majd beindítottam a motort. Így nem folyt, de a tartályra nem tettem rá szorosan a kupakot, hogy ne legyen benne nyomás, így az nem tudja kipréselni a vizet. Szerencsésen hazaértünk, útközben nem kellett utána tölteni a vizet.
Viszont hűtőt szereznem kell. Akinek van fölöslegben 1.3-as Wartburghoz hűtő, az jelezze már és megegyezünk az árában. A ventilátor nem kell hozzá, mert az jó, átszerelem.

Autó-motor


Durván fél év után vettem a fáradtságot, hogy lemossam az autót. Elég retkes volt már, ráfért. Ha hétfőn megyek Hortobágyra, akkor mégiscsak illik egy kicsit tisztábban lennie, ha másért nem, hát a Húsvét tiszteletére. 🙂
A robogót is lemostam. Vastagon poros volt. Méghogy portaszító az a pempőc amit rákentem. Dehogy taszítja. Ugyanúgy poros.
El is fáradtam rendesen. Ja, jut eszembe, még nem is írtam, hogy az elkészült headset, amit a bukósisakhoz eszkábáltam, gyakorlatilag megbukott. Egyrészt nem áll stabilan, a menetszél könnyen lekapja. Másrészt a menetzaj miatt én sem hallom valami jól a másik felet, meg az sem hall jól engem. Eléggé le kell lassítani ahhoz, hogy használható legyen. Úgy döntöttem, nem fogom használni.

Sárvédő toldat és óra


Ma jött meg a sárvédő toldat.
 

Ez végre megoldja a problémát a sárfelcsapásra. Hiába mentem lassan, a hátam és a motor ülése mögöttem csupa sár volt. Nem teljesen úgy tudtam felszerelni, ahogy az elő van írva, mert a fent lévő kis sárvédő 3 rögzítő bütyke közül egy teljesen, egy másik pedig nagyrészt le volt törve. Az egyetlen épen maradthoz tudtam csavarozni. A részben meglévőhöz már nehezebb volt, de ezt is megoldottam. Viszont a harmadik teljesen használhatatlan volt. De már volt egy furat a kis sárvédőn, így az újon azaon a helyen fúrtam egy lyukat és azon keresztül csavaroztam össze. Utólagos munkálatokat nem igényel, mert stabilan áll.
Az óra is megjött.

Ennek a funkcióját bizony hiányoltam párszor. De végre ez is elhárult, mostmár nincs gond a pontos idő megtudásával. Fel is szereltem mindkét tartozékot.