Áramvezető festék házilag


Még mindig ennél a témánál ragadva, újabb próbálkozás. Ez úttal nem netről vett recept alapján, hanem saját elgondolásból.

Nem sikerülhet minden


Úgy tűnhet, minden sikerül amihez hozzáfogok. Pedig ez nincs így. Íme  a bizonyítéka. Ezt a telefon kijelzőt nem sikerült megjavítani:

Így is használhatjuk a Google fordítót


Sok érdekes és hasznos szolgáltatással lát el minket a Google. Itt most a Google fordító Androidos változatának egy speciális felhasználási módját mutatom be:

Áramvezető festék házilag?


Pár napja írtam a Kínából rendelt áramvezető festékről. Már régebben találtam egy leírást, hogy házilag lehet-e készíteni ilyet. Ó, olyat biztos, mint ami a bejegyzésben szerepelt. 🙂 Na de olyat, ami ténylegesen használható is, azt lehet-e? Már korábban is gondoltam rá, hogy meg kellene próbálni, de most, hogy az a megrendelt festék nem való semmire, megcsináltam a tesztet. Íme az eredmény:

Google pay dual simes telefonnal


Két SIM kártya van a telefonban és szerettem volna beállítani úgy, hogy a kártyás egyenlegből vonják le az esetleges Google Playen vásárolt applikációk árát. Mivel a másik kártya előfizetéses, így a kártyásról az egyenleg nem igazán fogy. Végtelenségig halmozni meg nincs értelme. A Google fiókban átírtam, a telefonszámot, de mint kiderült, annak semmi köze a Google payen hozzáadott fizetési módhoz. Nem Telenor függő a dolog, de azért ha két kártyás készüléket használ valaki és hol az egyik, hol a másik kártya terhére akarja igénybe venni a szolgáltatást, akkor hogy csinálja. Mindkét kártyához létre kell hozni a fizetési profilt a Google Playen. Az elsődleges kártyával nincs gond, mert alapból azt fogja hozzáadni. A másik kártyát úgy tudtam, hogy az elsődleges SIM-et kivettem és az 1-es foglalatba tettem. De! Ez sem ilyen egyszerű. Ugyanis körülbelül 20-30 percig, annak ellenére, hogy az 1-es SIM ki volt véve, mégis azt adta hozzá a profilhoz. Sokadik próbálkozás után sikerült. Másik kártyát vissza téve az eredeti helyére, megvolt mindkét fiók, a SIM2-es volt aktív, az 1-es nem elérhető megjegyzéssel volt ellátva. Csakhogy 20 perccel később az 1-es SIM lett aktív, a 2-es inaktív. Addig kísérleteztem, hogy kiderült, az a kártya lesz aktív a Google pay-ben, amelyik kártya elsődlegesnek van beállítva hanghívásra. (a net beállítás nem befolyásolja) Tehát nem kell a kártyákat cserélgetni, átrakni másik foglalatba, csak elsődlegesnek kell beállítani. Viszont, ugyanúgy ki kell várni a 20-30 percet a váltáshoz. Valószínűsítem, hogy ennyi idő kell míg a Google rendszerében frissül a dolog. Egyik esetben kereken 20 perc, a másikban 30 perc elteltével vált aktívvá a másik fiók miután elsődlegesnek állítottam be az adott SIM-et. Telefon Xiaomi Redmi 6, de szerintem más típusnál is ugyanígy működik. Utólag belegondolva, valószínűleg a SIM1-et sem kellett volna kivenni, csak a 2-est elsődlegesnek beállítani és kivárni fél órát. Akkor hozzá lehetett volna adni a fizetési módhoz. Természetesen a kártyán legyen aktív a mobilvásárlási szolgáltatás, mert anélkül nem fog menni. My Telenorban, a Telenor oldalán, vagy az ügyfélszolgálati számon le lehet ellenőrizni, illetve aktiválni lehet a szolgáltatást ha tiltva lenne.

Suzuki Wagon R+ és Ignis jobb helyzetjelző izzójának cseréje


Nem egy ördöngös mutatvány, de azért nem árt ha az embernek kicsi keze van és erő is van az ujjakban. Női kézzel könnyebb lenne a mutatványt véghez vinni, de azt hiszem nem lenne elegendő erő az ujjaikban, hogy a foglalatot elfordítsák. Főleg, ha évek óta nem volt megbolygatva.  Próbálkozni persze lehet, sok sikert a cseréhez!

Külföldről rendelt portékák tesztje 20 – Áramvezető festék


Ez a termék nem éppen úgy szerepelt a teszten ahogy elvártam: