Oktatófilm


A cím nem teljesen a valóságot tükrözi, inkább csak irónia. A kis rövid filmecske azt példázza, hogy kell elsőbbséget adni egy gyalogosnak a zebrán.

Ha megnéztük a filmet, akkor világosan látszik, az autós minden szabályt felrúg amit csak lehet. Záróvonal átlépés, elsőbbség meg nem adása. Zebránál álló autó melletti elhaladás, stb. Mentségére legyen mondva, legalább a keze beleakadt az irányjelzőbe.

Reklámok

Közlekedési analfabéták


Igen, nem csak simán analfabéték, technikai analfabéték és sorolhatnám hány féle van még, de vannak közlekedési analfabéták is. Mint ahogy az alábbi videón is látható:

Nagyon sokan tévedésben vannak, azt hiszik ha kerékpárút úgy keresztezi a közutat, hogy zebra is van mellette, akkor nekik, mármint a bringásoknak ugyanúgy elsőbbségük van az autósokkal szemben, mint a gyalogosoknak. Ez nem feltétlenül van így. Attól függ, kinek van kitéve az elsőbbség adására kötelező táblák valamelyike. Itt az adott esetben jól látszik a kerékpárút mellé kihelyezett stop tábla, amit hősünk nemhogy figyelmen kívül hagyott, hanem még le is csapta a kanyart, mindenféle szétnézés és lassítás nélkül. Megmondom őszintén, csodálom, hogy az ilyenek még életben vannak és riogatják az autósokat. De hogy is szól a mondás? Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Hát ebben az esetben az a törés igen végzetes is lehet. Éppen a minap gondolkodtam rajta, hogy mivel a kerékpár vezetéshez semmiféle kresz vizsga nem szükséges, de még csak oktatás sem, hogy részt vegyenek a forgalomban, mégis mi értelme felpingálni a kerékpárútra, vagy az út mellé kibaszni a jelzőtáblákat, ha a kerékpározók többségének halvány lila fingja sincs, hogy az a tábla minek van ott, vagy egyáltalán mit jelent. Akkor hogy várja el az autós, hogy a kerékpáros betartja a kresz szabályokat? Egy rövid idézet a kresz tankönyvből:
A bizalmi elv:
A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azt mások is megtartják.
A dőlt betűs rész az érdekes. A fentiek ugyebár csak elv, a gyakorlat homlokegyenest mást mutat. Ha én erre hagyatkoztam volna, akkor már régen a sitten, vagy a temetőben lennék. Én azt az elvet vallom, hogy mindig arra számítok, hogy an másik fél nem tartja be a kresz szabályait. De sokszor mentett már meg ez a hitvallás!

Ami bassza a csőrömet


Apróságok, de adott esetben roppantul tudnak bosszantani. Közlekedési lámpánál állva igen sokan az irányjelzőt nem használják, csak amikor elindulnak. Mondok egy példát. Kétsávos út, balról betorkoló úttal. Forgalomirányítás úgy van megszervezve, külső sávból csak egyenesen, belsőből egyenesen és balra lehet kanyarodni. Az egyenesen haladóknak kiegészítő zöld jelzés van. Belső sávban a pirosnáláll egy autó, irányjelzés semmi. Beállok mögé, joggal azt hiszem, egyenesen akar menni. Kiegészítő lámpa zöldre vált, autós barátunk áll egy helyben, nem mozdul. Majd amikor balra is enged a lámpa haladni, akkor teszi ki balra az irányjelzőt és indul el. Bassza meg, nem lehet azt az irányjelzőt folyamatosan ketyegtetni? Elkopik? Ennyire szarba sem nézzük a másikat, hogy informáljuk a haladási irányunkat? Nyilvánvalóan ezt tudva nem álltam volna be mögé, hanem a másik sávban már régen elhúztam volna. Sokszor van, hogy ha tudjuk a másik merre óhajt menni, akkor annak megfelelően választjuk meg, hogy mi hogy helyezkedjünk. De ha nem adnak információt, akkor marad a helyben topi. Főleg nagyobb forgalomban zavaró az ilyen jelenség, mert két lámpaváltással tudunk a kereszteződésben áthaladni.
Másik dolog pedig a ködlámpa. Ez akár örök slágertéma is lehetne. Most nem arról akarok írni, hogy vannak vakegerek, akik ködlámpát használnak tompított helyett vagy mellett napsütéses időben. Amikor az időjárási viszonyok, forgalmi helyzetek úgy alakulnak, vegyük már a fáradtságot a ködlámpák ki és bekapcsolására. Nincs az kőbe vésve, hogy indulástólérkezésig folyamatosan menniük kell a lámpáknak. A hátsó ködlámpát igenis kapcsoljuk le ha beláétható közelségben utolért másik autó. Ne égessük a retinájába a ködlámpák alakját. Az elsőket is nyugodtan kikapcsolhatjuk mikor már nem olyan sűrű a köd. 7-800 méteres látótávolságnál és afölött nem igazán indokolt a használata. Nyugodtan lekapcsolhatjuk, a szembejövő szemét sem kell kiégetni. A kapcsoló nem dísznek van, tessék használni.
Apró kis dolgok ezek, de mivel nem egyedül vagyunk az úton, ezekkel az apróságokkal is figyelhetünk a másikra. Ne csak magunkra gondoljunk.

Csak el lesz ütve előbb-utóbb egy kerékpáros


Már többször háborogtam a kerékpárosok által a kresz szabályait teljesen figyelmen kívül hagyó közlekedéseik miatt. Nem tanulnak a korábbi balesetekből, úgy tűnik mindenki a saját bőrén kívánja megtapasztalni, illetve megtanulni egy közlekedési szabály betartását. Legújabb eset éppen ma délben: Szabadság tér, polgármesteri hivatal udvarának bejárója.
DSC00640
Az udvarról nagyon lassú tempóban egy autós araszol kifelé, hiszen egyáltalán nem lehet látni semmit a járdán történő közlekedésből. A járdán az OTP felől egy nagyjából 10-12 éves forma gyerek teker a bringájával mint az őrült. Az utólsó pillanatban tudta kikerülni a már álló autót a gyerek. Az autós teljesen vétlen lett volna ha baleset történik. Annál lassabban már nem lehet kijönni a bejárón. De mit keresett a gyerek a járdán a kerékpárral? Dísznek épült a kerékpárút?
Rendszeresen kerékpároznak a járdán, noha van kerékpárút. Csak akkor azt nem értem, miért és kiknek is készült drága pénzért a kerékpárosok biztonságosabb közlekedését szolgáló út? Éppen most tart a rendőrség nagyobb szabású ellenőrzést a gyalogosok, kerékpárosok és motorkerékpárosok körében. Főleg az első két csoportba tartozókkal vannak problémák, hiszen a ygalogos, illetve kerékpáros közlekedéshez nem szükséges kresz vizsga. De ez nem jelenti azt, hogy nem kell tudniuk alapvető szabályokról és azokat betartani. Ilyen az is, hogy kerékpárral a kerékpárúton közlekedünk, nem pedig a járdán hasítunk ész nélkül. El kell ütni valakit ahhoz, hogy ezt felérjék ésszel? Kapukihajtásnál a kresz nem írja elő kötelezően hangjelzés adását. A vezetőre van bízva, hogy ad hangjelzést vagy sem. Tehát az adott esetben is semmiféle szabályt nem szegett meg az autós, hogy nem volt hangjelzés. Egyébként is siket-néma személyeknek hiába nyomkodnánk a kürtöt. Én sem szoktam hangjelzést adni, viszont borzasztó lassú sebességgel hajtok ki a bejárón. Alig tartják be a kreszt a kerékpárosok, aztán háborognak, ha a rendőr megbünteti őket. Érdekes egyébként, rendőr jelenlétében oktató filmet lehetne forgatni a bringásokról, olyan példásan betartják a szabályokat. Tehát ismerik a szabályokat, de ha nem látnak rendőrt, tesznek a szabályok betartására.

Nem tűntem el


Igen régen nem írtam. Kereken egy hónapja volt a legutóbbi bejegyzésem. Nem mintha nem tudtam volna miről írni, csak nem nagyon volt kedvem. Korábban írtam a kerékpárúttal kapcsolatos eszmefuttatásomról. Azóta útburkolati jelekkel és táblákkal is ellátták az utat, így egyértelmű az elsőbbségadási kötelezettség. Persze, aki nem ismeri a kreszt, annak aztán éppen mindgy mit mázolnak a kerékpárútra, illetve milyen táblákat raknak ki.
Jelentős hiányosságnak tartom, hogy az alapszintű kresz oktatás nem tartozik az iskolában tanítandó dolgok közé. Nem kell itt magas színvonalú okításra gondolni. Elég ha a gyalogosokra, kerékpárosokra vonatkozó szabályokkal ismertetnék meg a gyerekeket. Vélem, sokkal kevesebb lehetne a gyerekeket ért balesetek száma. Még a heti egy óra is több lenne mint a semmi.

Vakmerő bringások


Bővült a kerékpárút hálózat a településen. Ezzel nagyobb biztonságban kerekezhetnek a bringások. Azonban van néhány olyan pontja a kerékpárútnak, ami igencsak balesetveszélyes. Önmagában nem lenne az, a probléma a bringások vakmerőségével, a kresz szabályok nem ismeretével van. A Szabadság téren a posta melletti kerékpárút-közút kereszteződése az egyik ilyen pont. A kerékpárút mellett zebra is van a gyalogosoknak. Ez a baj, illetve nem is ez a baj, hanem az, hogy a kerékpárosok azt hiszik, őket is megilleti a zebra által biztosított kiváltságos jogok. Nos, ez nincs így. A kerékpárosoknak nincs elsőbbségük a közúti járművekkel szemben. Csak a gyalogosok élveznek elsőbbséget. De ezt a hamis biztonságérzetet még tudják fokozni. Méghozzá azzal, hogy lassítás, de legfőképp szétnézés nélkül tekernek át az úton. Noha elsőbbségadási kötelezettségük van. Csak idő kérdése, mikor történik meg az első baleset, mert hogy megfog, az biztos. Volt időm nézni pár percig, hogy közlekednek. Nagyon meredek. Amíg néztem, nagyjából 10-12 kerékpáros ment át az úton. Egyetlen egy sem nézett szét. Igen jó tempóval bukkannak ki a fenyőfa takarásából.
A kerékpárosoknak az alapvető kresz tudásuk sincs meg. (Tisztelet a kivételnek.) Ők azok, akiknek aztán édesmindegy milyen tábla van kirakva, annyit ér mint a falra hányt borsó. Ugye aztán ott van a másik brigád, aki már nem is a kerékpárúton közlekedik, hanem az úton, vagy éppen a járdán.  Most, hogy ilyen hidegebbek vannak, gyalog járok munkába. Szinte nincs olyan nap, hogy ne kellene a járdán száguldozó bringás miatt félre húzódnom. Akkor minek, kiknek a kerékpárút? Ja, a gyalogosoknak, mert azok meg előszeretettel caplatnak ott. Jó lenne végre tisztába tenni, hogy kinek hol a helye és ott koptassa az utat. Vannak nótórius járdán biciklizők, jószerével ugyanazokkal az arcokkal találkozok nap mint nap.
Éppen a napokban történt, hogy azt hiszem Tótkomlóson büntetett meg a rendőr egy gyalogost, mert a járda helyett a közúton ment. A kiszabott bírságot se kifizetni, se ledolgozni nem akarja. Így aztán 4 napra majd leültetik. Ez így jobb? Jó lenne, ha tényleg mindnki a neki fenntartott helyen közlekedne és nem keverné a szezont a fazonnal. A kerékpárút/közút kereszteződése nehezebb dió, mert csak mennek mint a birkák, míg ki nem vasalnak valakit. Lehetne fogadást is kötni, hogy mikor történik meg az első baleset.