Van megoldás!


Délelőtt bejött a boltba egy idősebb német úr. Nem tudott magyarul, így aztán az én megkopott német tudásomat kellett elővenni. Elem tesztelőt keresett. Akkor nem tudtam, hogy  venni akar, vagy csak a nála lévő elemet akarja megnézetni. Saját használatra ven itt egy, azt mutattam neki. Nézegette, majd eldöntötte, hogy jó lesz. Kérdeztem tőle az elemet elhozta-e. Mondja, otthon akarja az elemet megnézni, mert nem világít a lámpája. Már vette elő a pénztárcáját, mikor mondom neki, hogy ezt mi itt használjuk, nem eladó. Gondolkodóba esett, de hamar kiötlöttem a megoldást. Nagyon régen a ceruza elem teszthez készítettem egy kis próbalámpát. Egy zseblámpa izzóra két kis vezetéket forrasztottam. Előhúztam hát az egyiket a fiókból és egy elemen megmutattam neki a használatát. Igazi szívből jövő nevetést hallottam tőle, majd mondja, hogy tökéletes, szuper. Egyszerű és könnyen használható. Ismét veszi elő a pénztárcát, kérdezi, mennyibe kerül. Mondom neki: Kostenlos! 🙂 Nagyon örült és boldog volt. Mosolyogva elköszönt.

Tervezett elavulás


Azt hiszem mindenki tudja mit is takar a fenti cím. Semmit nem az örökkévalóságnak gyártanak mint régen. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy minden sokkal rövidebb ideig bírja mint régebben. Legyen az mosógép, villanykörte, vagy éppen egy nyomtató. Most ez utóbbiról vetnék pár mondatot. Van egy Epson SX100-as nyomtatóm. Ez egy tintasugaras multifunkciós készülék. Nyomtató, szkenner és fénymásoló. Talán 2010 májusában vettem, tehát immár 7 éves. Nagyon sokat nem volt használva, de lehet éppen ebből kifolyólag igen gyakran kellett fejtisztítást csinálni, aminek nem csak az a hátulütője, hogy rengeteg festéket pazarol el, hanem az is, hogy ez a ciklus nem végtelen számú. Igazán nem tudja senki, hogy mennyi ilyen műveletet végezhet el a készülék mielőtt véglegesen megáll. Ilyenkor nincs más módszer, mint venni másikat, ezt meg vinni az elektronikus hulladékok közé. Nos, ahogy teltek az évek, most az utóbbi néhány hónapban egyre gyakrabban előfordult, hogy patron csere után a nyomat minősége nem volt kellő minőségű. Ekkor újabb fejtisztítás, az ezzel járó tinta pazarlással együtt. Néha egye patronokat nem ismert fel, noha jó ideje már benne volt a nyomtatóban. Meg természetesen a ciklus számláló egyel növekszik. Aztán persze léteznek programok, amikkel meg lehet nézni hogy állnak ezek a ciklusok és resetelni is lehet. Pár napja aztán egy nyomtatás előtt a nyomtató a következő szöveget dobta fel: “A nyomtató egyes alkatrészei élettartamuk végéhez közelednek. Kérjük további információért lapozza fel a használati útmutatót.” Lehet hogy nem szó szerint idéztem, de a lényeg ez benne. A talált szoftverrel kiolvastam az értékeket. Az egyik 91,18 %-on állt, a másik 0,12-n. Akárhányszor próbáltam, kínlódtam a nyomat minősége nem volt jó. A tesztábra hiányos, elmosódott, úgy értve, a tényleges nyom helyétől egy-másfél centire is volt festékpetty. Azért oda elköpni a festéket nem semmi. A resetet nem engedte a nyomtató, mert még nem állt le. Aztán eljött az, hogy megint nem ismert fel patronokat. Kivettem, visszatettem, közben a feketét cseréltem. Igen ám, de a szokásos fejtisztításin procedúra nem ment le, sőt el sem kezdődött. Viszont a nyomtatón világítani kezdett a festék és papírhiányt jelző lámpák. Tudtam, most jött el a pillanat, hogy a nyomtató kuka lesz, vagy még tudok életet csiholni bele. Ráeresztettem a resetelő programot. Elvégezte a műveletet, kérte kapcsoljam ki a nyomtatót. Kikapcsoltam. Kis idő múlva vissza, a lámpák nem világítottak. Nézem a programmal, vissza vitte  a ciklusokat 90 %-ra. Azért ennyire, mert nem teljes értékű program. Ha az lenne, valószínűleg 0-ra állította volna a számlálót. A lényeg ez után jött. Láss csodát, a tesztábra nyomata jó. Nos, ezekből nagyon könnyen az szűrhető le, hogy amikor a nyomtatóban a ciklusszámláló meghaladja a 90%-ot, akkor elkezd szarul nyomtatni, meg kidobja, hogy nem ismeri fel a patronokat. Ez az aljas manőver kódolva  van a nyomtatóba, mert ténylegesen gyakorlatilag semmi baja, azon kívül, hogy szerinte a tintafelfogó párna megtelt. De szoftveresen folyamatosan hibákat generálnak még mielőtt teljesen leállna a nyomtató, hogy az ember azt higgye, itt a vég, menthetetlen a készülék. Már csak az a kérdés, hogy ezzel a programmal hányszor lehet resetet végezni a nyomtatón.
Sajnos Epson márkában nincs az SX100-hoz hasonló készülék. Amik vannak, árban, tudásban lényegesen magasabb. Otthoni használatra egyszerűen nem létezik. Más márkát nem szeretnék venni, az előző nyomtató is Epson volt. Azt bő 9 évig használtam mielőtt végleg leállt. Ha majd ez is végérvényesen beadja a kulcsot, és akkor sem lesz ilyesmi kategóriájú készülék, akkor sajnos kénytelen leszek más márkából választani.

Renault hiba


Tudom, semmi nem tart örökké, manapság meg már főleg nem úgy gyártanak valamit hogy az az idők végezetéig kitartson. A képen látható Clio ajtónyitó kallantyú már bontóban vásárolt, de akkor is repedt volt. Mára viszont már két darabra tört.

Reménytelen a bontóban használhatóbbat találni, mert tavaly is csak ez volt, meg még töröttebb. Mondjuk akkor nem volt így eltörve. Szóval ezt kellett egyesíteni, hogy használható legyen. Természetesen nem igazán tudok olyan ragasztóról amivel ezt meg is lehetne ragasztani úgy, hogy használható legyen. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a rendszerben van egy rugó, ami feszíti az anyagot, ráadásul ott éppen hiányzik is az anyag, mert már kitört. Nem is gondolkodtam egyéb ragasztóban, csak a pillanatragasztó, szódabikarbóna kombóban. Többször is jó szolgálatot tett már. Most is ebben bíztam. Először a két felet illesztettem össze, simán ragasztóval rögzítettem, hogy ne hulljon szét a kezemben mikor a tényleges ragasztási folyamatba kezdek. A művelet után így nézett ki:

Jól látszik a jobb felső sarok hiányzik. Pont ezt a részt nyomja a rugó, szóval erre rá kell dolgozni. Természetesen a ragasztási felületen egy kicsit megdörzsöltem csiszolóvászonnal, hogy érdesebb legyen a felület. Szerencse, hogy maga a műanyag olyan típusú, amit remekül fog a pillanatragasztó.
A “lyuk” lefedése természetesen önmagában nem lehetséges a pillanatragasztó/szódabikarbóna párossal, ahhoz túl nagy  a rés. Ezért aztán gáz öngyújtó szelep melletti sarkából vágtam ki egy kis darabot és azt ragasztottam a résre. Először azt is simán pillanatragasztóval rögzítettem, majd következett a több rétegű pillanatragasztó és szódabikarbóna felvitele.

Belülről a mélyedést az előbb említett kombinációval több rétegben feltöltöttem. Mivel a kombináció azonnal megköt és szinte cement keménységű, azonnal lehet csiszolni, reszelni. Gravírozóval elkészítettem a rugó helyét a felvitt anyagban, majd összeillesztettem a mechanikus elemeket.

Ezután jöhetett a terheléses próba:

A szerkezet tökéletesen működik és mehetett vissza az autóba. Mivel a pillanatragasztó azonnal megköt (szó szerint, 1-2 másodperc alatt) amint érintkezik a szódabikarbónával, száradási időre várni nem szükséges. Nyilván a kémiai kötés végleges erőssége egy picit később következik be,  de szinte azonnal teljes terheléssel igénybe vehető a megragasztott tárgy.

Az olyan műanyagokat, amiket egyébként sem fog a pillanatragasztó, azt ezzel a módszerrel sem lehet megragasztani. De ami ragasztható és van kellő felület hozzá, ezzel a módszerrel bivaly erős ragasztást tudunk elérni.
Korábban már ragasztottam néhány eszközt, íme itt van a videó róla, hogy mi a ragasztás menete:

Megint a Straus fűkaszáról


Eljött az újabb tavasz, tegnap volt a napja, hogy újra harcra fogjam ezt a vackot. Természetesen a meglepetések nem maradtak el. Na nem azzal, hogy tökéletesen működjön. De kezdjük az elején. Természetesen az indítást a befecskendezéssel kezdtem, mert rángatásra sem indult, de nem is lepett meg. A porlasztón némi állítás szükséges volt még többször, de szerintem ezzel lesz még bajom. Hol kipörög rendesen, hol meg nem. Mikor levettem a légszűrő házat, akkor láttam, hogy korábban én is elkövettem egy hibát. Mikor teljesen szét volt szedve, nem jó méretű csavar került vissza minden helyre. A légszűrű házat rögzítő helyére is egy hosszabbat tettem. Ennek az lett az eredménye, hogy a folytószelep (szívató) kis pillenpátyát megnyomta a csavar. Így az nem zárt tökéletesen. Hiába állítottam, át az indítási pozitúrába, nem csak a középső kis furaton kapott levegőt, hanem a lapocska mellett is, hiszen amint a csavar megnyomta, kissé eldeformálódott. Ezt a hibát javítottam. A porlasztó is fellazult, azt is jól meg kelllett húzni. A start/stop kapcsoló javított vezetéke megint eltört a cstalakozó előtt, úgyhogy azt majd megint forrasztani kell. Így most leállítani nem lehet a gépet, ha végre egyszer elindul. 🙂 Vicc az egész, komolyan. MIkor a múltkor szállítottam a fűkaszát, még jó, hogy egy szemetes zsákot húztam, rá, de érthetetlen módon így is kifolyt valahogy a benzinből. a kocsi benzin szagú lett. Tegnap vágtam füvet, megtankoltam, természetesen maradt benne valamennyi. Sosem szoktam kiönteni, két-három hét múlva úgyis használni kell. Ma megyek a garázsba, rohadt benzinszag. Kiviszem az udvarra a gépet. Nézem, a tank alja benzines, a garázs padlója a gép alatt szintén benzines. Szóval most már a tank is lyukas. Jön még valami? Nagyon kicsi rés van rajta, ragasztani szinte lehetetlen, egyrészt a tank anyaga olyan, hogy azt ragasztani nemigazán lehet, másrészt csupa olaj, benzin, a ragasztáshoz alapos takarítás kellene. A tank alatt van egy tartó szerkezet, hogy a gép földre téve nea tankon álljon. Na, ez a kis műanyag rész az, ami kikoptatta a tankot. Hát ha más nem, akkor minden használat után kiöntöm belőle a benzint. Próbaképp ma csináltam egy indítást. 18 rántás után beindult! Na ilyet sem csinált még. Tegnap az jutott eszembe, hogy mi van, ha úgy állítom le, hogy felpörgetem és akkor veszem le a gyújtást. Üzemanyaggal jól megszívja magát, akkor elvileg a következő indításnál nem kellene problémásnak lennie az indításnak. Most úgy állítottam le, hogy átkapcsoltam a szívatót és hagytam lefulladni a sok üzemanyagtól. Az már a hengerben van, legközelebb talán könnyebben indul. Tehát lehet úgy néz ki, nem a kompresszió hiánya a gond. Az a kis folytószelep az tuti nem volt jó, sok levegőt engedett be. Na, majd a későbbi fűnyírások megmutatják mi is a helyzet vele.

Időzavar


Van egy kis zavar az idővel:

Öt óra négyféle időt mutat. 🙂 Ilyen az, mikor a DCF órajel gyenge és hibásan dekódolja az óra az időt. Kettőn még a dátum sem stimmel. Április 12, a másikon meg március 2-a van. Az az igazság, eléggé az 1000 km-es hatótávolság szélén vagyunk a DCF órák működését illetően. De majd észhez térnek és beáll a pontos idő. Volt már ilyen korábban is. Gondolom most némileg belejátszik a melegebb idő, pontosabban nem is a hőmérséklet, hanem inkább a megnövekedő napfolttevékenység. Bár ezt nem tudom hogy áll manapság, de a terjedés elég ramatynak néz ki.

Suzuki gyárlátogatás 2017 március. 1


Jaj, hát néhány információt elfelejtettem megosztani. Az oda-vissza út némi kitéréssel majdnem 600 km volt. Ez alatt semmiféle technikai probléma nem volt az autóval. A fogyasztása  a következőképpen alakult. Oda úton 7,7 l/100 km átlagfogyasztás. Az átlagsebesség 51 km/h volt a navigáció szerint, de ebben megállás is volt. Az eső és a sötét miatt indulás után leginkább 100-110 km/h között volt a sebesség. Aztán ahogy megvirradt, forgalomtól függően 120-130. Visszafelé 7,8 l/100 km lett az átlagfogyasztás. Navigáció szerinti átlagsebesség is növekedett, 58 km/h lett. Jobb tempóban lehetett haladni. Igaz, a Pilisen keresztül a kanyargós, lejtős, emelkedős úton 60-70-nél nemigen mentem gyorsabban. A budakalászi körforgalomnál a szokásos tumultus volt, így ott jelentős mértékben romlott az átlagfogyasztás és sebesség. A körforgalmat elhagyva a Megyeri híd felé, majd az M3-ra ráhajtva, már néhány lassabban haladó előzésre váró járművet leszámítva egész jól lehetett tartani a 130-as tempót. Az út körülbelül felétől feltámadt a szél és erős oldalszélben kellett kapaszkodni a kormányba. Ez is rontotta az átlagfogyasztást. Összességében azt mondom, elégedett vagyok a fogyasztással, mint ahogy magával az autóval is. Gyakorlatilag a fél napos távollét és a majd 600 km levezetése után sem éreztem magam kényelmetlenül. Nem zsibbadtam el, nem voltam olyan fáradt sem, mint amire számítottam.

Suzuki gyárlátogatás 2017 március


Mint a jó szellem, évről évre visszajárok én is a gyárba hogy az ismerősökkel összeverődve csoportosan meglátogathassuk az autógyárat, ahol a mi autónk készül. Ezúton is köszönöm a Magyar Suzuki zrt-nek és a szervezőknek, (SLC) hogy ismét lehetőséget biztosítottak arra, hogy ezen az érdekes és látványos programon részt vehettünk. De kezdjük az elején.
Az egyik gyülekezési pont a solymári Auchan áruház parkolója volt. Rendszerint itt szoktunk találkozni, csak eddig utasként vettem részt az autózásban. Most viszont saját autóval mentem. A navigáció mintegy 2 óra 37 perc menetidőt kalkulált a találkozási pontig. Mivel elég messze volt, nem akartam nagyon kisaccolni az időt és bőven adtam menetidőt magamnak. Így aztán pontosan hajnali 4 órakor útnak indultunk. Ekkor még teljes volt a sötétség, amit tovább fokozott az ekkor még nem látható borultság. Alig indultunk el, észak felé a távolban hatalmas villámlás világította meg a felhőket. A korai időpont ellenére elég élénk kamion forgalom volt az autópályán. Gyakran be kellett húzódni a belső sávba. Az előttem haladók zavarása miatt az országúti fényszórót nem lehetett használni, maradt a tompított. Így értem mellé egy kamionnak, amikor tőlem 50-60 méterre megpillantottam valamit az úton. Szerencsére a belső sáv közepén hevert, így nem kellett manőverezni. De nem is nagyon lehetett volna. Jobbról mellettem a kamion, balról a szalagkorlát. Azt láttam, hogy nem kis dolog van az út közepén, így aztán a fogamat összeszorítva megközöltem az úton fekvő testet. Közelebb érve már felismerhető volt, hogy egy vadmalac, de már kimúlt. Korábban elüthették. Vártam a koppanást, de reménykedtem benne, hogy elmarad. Szerencsére éppen elfért az autó alatt, nem ért hozzá. Egy alacsonyabb építésű autóval ezt nem lehetett volna véghez vinni. 100-110-es tempónál annak a valaminek a kikerülése reménytelen, gyors kormánymozdulatra lett volna szükség, amit ilyen sebességnél nem lehet megtenni úgy, hogy az autó az úton maradjon. Szerencsémre a kocsi alatt elfért, így nem okozott semmiféle problémát. De belegondolva, ha éppen ott váltok sávot, vagy egy fél méterrel odébb van a malac és ráhajtok, akkor ezt a bejegyzést szerintem most nem írnám itt. Őzet ütöttem már kétszer, szerencsére a járművekben nem esett különösebben kár. De ilyenről még nem hallottam. Néha a rádióban lehet hallani, hogy így vagy úgy állatok jutnak fel az autópályára. Ha valahol, hát itt éppen nem számítana az ember vadra, hiszen az autópályák végig kerítéssel vannak elválasztva a vadak élőhelyétől. Persze mint ahogy a példa is mutatja, azért lehet néhol olyan sérülés a kerítésen, ahol mégis bejutnak az útpályára. Szerencsére az út további részében nem volt meglepetés, leszámítva az újabb villámlásokat és némi esőt. Bíztam benne, hogy az autó megússza szárazon. De mégsem. Az autópálya burkolata inkább csak vizes szokott lenni, ott nincs felhordott sár, így az autó és más autók által felcsapott víz viszonylag tiszta volt. Néhány perccel fél hét után megérkeztünk a parkolóba. Mi voltunk az elsők. Nem sokkal utánunk kezdtek szállingózni a többiek is. Mivel idő volt még bőven, így némi bevásárlást ejtettünk az áruházban.

Aztán egy nagyobb csapat is megérkezett. Mielőtt tovább indultunk volna úticélunk felé, fotózás erejéig felsorakoztunk:

Rövid fotózás után elindultunk, mert sürgetett az idő:

 

Solymártól Esztergomig konvojban haladtunk:

Érkezik a csapat a gyárhoz:

Végül pár fotót készítettem a parkolóban, mielőtt bementünk a gyárba. A kis szürke Wagon R visszalátogatott egykori szülőhelyére.

Remélem, jövőre együtt ugyanitt! 🙂