A megjavított javíthatatlan alkatrész

Ahogy telik múlik az idő, mindennek vége lesz egyszer. Ami elromolhat, az el is romlik. A 22 éves robogón a kilométeróra meghajtó halálozott el. Elég borsos áron lehet kapni újat, már ha egyáltalán találni, mert már ritka mint a fehér holló. Nekem sikerült ugyan venni egy újat, de úgy gondoltam, szétszedem a régit és megnézem, tudok-e vele kezdeni valamit. Szétszedtem:

Már a szétszedés sem ment egyszerűen, mert nem látszott, hol is kellene megkezdeni a bontás és mi hogy jön szét. De azért csak nem fogott ki rajtam, kiterítettem.
Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetlen műanyag alkatrésszel lesz a gond. Ez az a piros gyűrű. Egy helyen a ferde fogazás is deformálódott, de talán ez még a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a kép bal szélén lévő fém gyűrűn lévő két kis karom a piros gyűrűbe kapaszkodik az erre kiképzett vájatba:

Az alsó képen a karika túloldalán látszik a kis bevágás. A fölötte lévőn is, de az is látszik, hogy azon a képen a bevágás mellett perem le van törve. Így ebből a vájatból a fém gyűrű kis pereme kiugrik, ezért a piros gyűrűt nem forgatja. Na, vajon miből lehet oda egy szinte 1 mm2-es felületet készíteni? Bizony, a jól bevált pillanatragasztó+szódabikarbóna párosításból.

Felragasztás után méretre reszelés, és jöhet az összeszerelés. A deformálódott ferde fogazást némileg egy háromszögletű tűreszelővel igyekeztem az eredetihez hasonlatos formába hozni. A fém gyűrű karmai jól passzolnak a piros gyűrű bevágásaiba.

Jöhet a zsírzás és a további összeszerelés. Végül a kész termék:

De semmit sem ér az egész, ha nincs tesztelve és nem működik. De működik. 😀 Igaz, a deformálódott ferde fogazásnál kicsit akad, de majd bekopik.

Nos tehát, így lesz újra használható javítást követően egy elméletileg nem javítható, csak cserélhető alkatrész.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: