Tervezett elavulás 3

Mint ahogy írtam pár hónappal ezelőtt,  a nyomtató leállt, szerinte az élettartamának a végéhez ért. Szerintem meg még nem, mert nagyon is működnie kellene még. Volt egy program, ami demo változatban 90 %-ra állította vissza a számlálókat. Ez már megtörtént, de újra 100 %-ra ment fel a számláló és a nyomtató végleg befejezte a munkát. A program teljes értékűvé váltásához szükséges díj meg lett fizetve, de a feloldó kódot a mai napig sem küldték meg. Az majd egy újabb kör lesz, hogy a pénzt visszaszerezzem. De a lényeg! Az egyik fórumtárs ajánlott egy másik programot, amivel lehet resetelni a számlálókat. Sajnos az nem vált be, el sem indult, igaz egy másik gépen lett próbálva. Itthon a két hiányzó DLL fájlt letöltve elindult ugyan, de a kiválasztható nyomtatók között az enyém típusa nem szerepelt, így nem tudtam használni. Ezek után kerestem rá a neten, hogyan lehet resetelni. Rögtön az első találat ajánlott egy programot, ami tulajdonképpen az a típus volt mint amit a fórumtárs ajánlott, de kifejezetten az én típusomhoz való volt. Innen már könnyen mentek a dolgok. Semmi hibajelzés, vacakolás. Szépen ki tudtam olvasni a számlálót és nullázni is. A művelet végén kérte a program, kapcsoljam ki a nyomtatót. Utána kapcsoljam be és ellenőrizzem a számlálók állását. Jelentem, 0 %-on áll mindegyik! 🙂 Remélem, újabb 8 és fél évig megy tovább. Egy sárga patront cserélni kellett, mert azt üresnek mutatta és valóban az is volt. Szerencsére volt itthon tartalék, így nem volt fennakadás. Elég sok időt állt, de hála az égnek, nem hiányos a kinyomtatott tesztábra. Meg is lepődtem rajta. Igaz, egy-két kis csík egy picit odébb került a papíron, de ilyen máskor is volt már, ez legyen a legnagyobb probléma.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: