Akku regenerálás 1

Egy jó éve már írtam a témáról, film is készült belőle. Most egy használatból kiesett akkuval végeztem el ugyanazt amit tavaly. A tavalyi teszt eredménye az lett, hogy nem lehet azzal a módszerrel életre kelteni a tönkrement akkukat. Úgy gondoltam, azok az akkuk mivel már évek óta álltak, annyira rossz állapotba kerültek, hogy lehetetlen volt a folyamat visszafordítása és használhatóvá tenni. Most egy másik akkun végeztem el a tesztet. Ez napi használatban volt, az egyik szünetmentes tápegységben. Ezek után akármit is mondanak a youtube filmeken, én már nem hiszem el, hogy életre lehet őket kelteni. Íme az eredmény:

Reklámok

2 hozzászólás to “Akku regenerálás 1”

  1. Milán Zarka Says:

    Ha egy öreg akkuból a desztvíz párolog el, az azzal jár, h a sav egyre töményebb lesz, egyre több ként kötnek meg az ólom lemezek. A savat hiába higítod, az onnan magától csak úgy nem jön le többé. A legfontosabb lépést hagytad ki, a szulfát mentesítést. Ezt nagy áramú töltési impulzusokkal tudod megoldani, kapható is ilyen készülék. Én már több akkumat mentettem így meg. (autó akku üresen 7V, ami töltés után még a tompított fényszórókat sem bírta kigyújtani. regenerálás kb 1 éve volt, azóta napi 2-4 indítással használom az autóban. szünetmentes akkukknál szintén bejött.)
    Mielőtt valamibe belefogsz, olvass utána a folyamatnak!

    • landsmann Says:

      Félreérted a dolgot. Nem arról van szó, hogy ezzel a módszerrel akarom az akkukat életre kelteni. Számomra nem volt kétséges az, hogy nem fog sikerülni. A történet arról szólt, hogy több youtube film is van, ahol ezzel a módszerrel keltenek életre döglött akkukat. Én csupán azt bizonyítottam, hogy ez csak mítosz, ez így nem működik. Van még több film is ilyen internetes hiedelmekről. Van ami működik, van ami nem.


Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: