CB81MM

Egy ügy kapcsán előkerestem a CB81MM típusú telefont. Míg kutakodtam, akkor jöttem rá, hogy nekem ebből kettő darab van. 🙂 Azt tudtam, hogy a redial funkció nem működik rajta. Nemes egyszerűséggel ezt a lehetőséget a #, vagy inkább egy kis négyzettel jelzett gombra testálták. A * viszont tényleg nem csinál semmit. Szóval szétszedtem a hívóművet. Mechanikus problémát kerestem, mert nem tartottam valószínűnek, hogy a hívómű elektronika lenne hibás. Szétkaptam a hívóművet. Valamikor valamilyem mocskos, koszos lé folyhatott bele. Mintha padláson lett volna és az esővíz, vagy hólé ráfolyt volna. Elég érdekesen van megoldva a kapcsolás. Mikor a gombot lenyomjuk, két kis fém lemezt, ami igen rugalmas, szétnyom a gomb és a lemezke érintkezői a kapcsoló alsó részén lővő érintkezőkhöz érnek hozzá. Nem tudom mennyire voltak üzembiztosak ezek a kapcsolók, de miért is kellett 2 kontaktust alkotni egy kapcsoláshoz az egy helyett, ezt nem értem. Na mindegy. Végülis így kevesebb huzalozásra volt szükség a nyákon. Szóval a probléma az volt, hogy az egyik oldali kis érintkezőnél egy nagyon apró kis szálka, talán egy fenyűtüske kis darabja ott volt. Ehhez ért hozzá a kis acél lemezke, nem pedig az érintkezőhöz. A másik oldalt hiába volt jó a kontaktus, ettől még nem működött. Ellenállásmérővel ellenőriztem a kapcsoló működését. Ezúttal tökéletes volt. Összeszerelem, csinálom egy próbát, nincs hívás. Miközben a másik képszüléken működött a # gomb. Nosza szétszed, műszerrel mér, jó. Na, akkor nincs más megoldás, újra szét kell szedni a hívóművet.

dsc01107

Ekkor eszembe jutott, meg kellene nézni a másikat is, mert mintha lenne néhány alkatrésznek kihagyott hely. Szétkaptam a másikat is:

dsc01108

Egyből szembe tűnt a különbség. Utóbbin, amin működik a redial, ott van egy kis fekete átkötő vezeték, ami éppen a # gombhoz tartozik. Ennyire nem lehet egyszerű a megoldás! De igen! A másik hívóműbe beforrasztottam egy  kis vezeték darabkát és láss csodát, azonnal életre kelt a # gomb. 🙂 Igazi funkciója nincs már a készüléknek, mert csak impulzus tárcsázásra alkalmas nyomógombos létére is. De ha már van, akkor legalább működjön is ahogy kellene. Sajnos a  hallgató betét kontakthibás. De ugyanaz a típus nincs itthon, így nem tudom cserélni. Csavarbekötésű a vezeték, nekem meg sarus van. Lecserélhetném rádugós sarura is, de egyelőre nem szórakoztam vele. Most éppen működik. A két panelon egyébként valamilyen azonosító szám azonos. Így tehát a két hívómű közötti különbség nem egy fejlesztés eredménye, hanem nemes egyszerűséggel elfelejtették az átkötést bele forrasztani.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: