Memória hiba

Nemrég láttam egy filmet. Pár évvel korábban is láttam már. A címe: Az 50 első randi. Aki esetleg nem tudná, röviden leírom miről szól a film. A főszereplő Lucy, akinek egy autóbaleset miatt megsérült a rövid távú memóriája. Az egyik nap vele történteket másnapra elfelejti. Édesapja és a testvére minden nap az előző napi állapotot állítja vissza, hogy ne érje sokkhatásként, hogy milyen sérülés érte. Egy ideig szépen megy is ez a mindennapi játék, ám egy napon megismerkedik valakivel. természetesen őt is elfelejti, de a fickó megpróbálja, hogy emlékezzen rá.
A film végén kiderül, hogy noha nem emlékszik a srácra, de minden éjjel az ő arcával álmodik.
Ezt most csak azért írtam le, hogy bevezessem és érthetővé tegyem az elméleti okfejtésemet. Azzal, hogy valakinek rossza rövidtávú memóriája, nem azt jelenti, hogy elfelejti az adott dolgokat, hanem azt, hogy bizonyos időre azokhoz az emlékekhez, érzésekhez, történésekhez nem fér hozzá az illető. Idővel ez az “elfelejtett” információ átkerül a hosszútávú memóriába. Tehát eddig is ott volt az illető agyában, csak nem fért hozzá. Hasonló, mint mikor van több ládikánk, tetszés szerint rakosgatunk beléjük tárgyakat. Bármikor bármelyikből kivehetünk bármit. De a ládikák között van egy, ami úgy van kiképezve, hogy abba csak berakni tudunk, kivenni nem. Az abba berakott tárgyat elnyeli a ládika. Azokat a tárgyakat nem is keressük, nem hiányoznak. Aztán egyszer csak ez a “titkos” ládika is kinyithatóvá válik ugyanúgy mint a többi. Az abba elhelyezett tárgyak ugyanúgy hozzáférhető válnak mint a többiből.
Igen érdekes dolog ez. Velem is előfordul, hogy bizonyos dolgokat azonnal elfelejtek, de 2-3 hét után eszembe jutnak. Ehhez nem kell semmiféle utalás, vagy ok. Csak úgy egyszeriben eszembe jut, aztán nem felejtődik el.
Igen érdekesen működik az emberi agy. Talán sohasem fogjuk teljesen megismerni mire is képes. Nem kell itt a világűrt kutatni rejtélyek, titkok után. Elég csak egy kicsit magunkba, pontosabban az elménkbe nézni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: