Újra csak az E.On

Na, így az év utolsó napjára megintcsak egy hőbörgő poszt sikeredett. Írtam korábban, hogy az elmúlt évek majd minden napja úgy telt, hogy napi szinten egy, vagy több alkalommal is egy pillanatnyi áramkimaradások voltak. Mindegy volt, hogy milyen évszak volt. Még az időjárástól is független volt. Mindenféle hülye indokokkal magyarázták az áramkimaradásokat, csak éppen egyik sem állta meg a helyét. Aztán némi változást véltem felfedezni pozitív irányba a szolgáltatás minőségét illetően. Úgy tavasztól tűnt úgy, hogy javult a szolgáltatás színvonala. Olybá tűnik hamarkodott volt az elgondolás. Az utóbbi hetekben megint rendszeressé vált a másodpercnyi, esetenként 3-4 perces áramszünet. Most sem köthető napszakhoz. Éjjel, nappal előfordul. Legutóbb ma éjjel két óra után. De tegnap délelőtt is volt. Szóval nagyon úgy fest, a szolgáltatás ugyanolyan szar mint volt, az áramkimaradások elmaradása inkább a véletlennek volt köszönhető mint annak, hogy a szolgáltató fejlesztett volna valamit a hálózatán. Ahelyett, hogy sportrendezvényeket támogatna az E.On, inkább azzal kellene foglalkoznia, ami a dolga, nevezetesen az egyenletes és folyamatos áramellátáson. Azt meg már csak zárójelben említem meg, hogy igen sok helyen 240 V feletti feszültséget lehet mérni. Jó, ez a 10 V nem tűnik soknak, de valószínűleg statisztikailag kimutatható lenne az izzók és elektromos berendezések élettartamának csökkenése. Ha hozzá vesszük még a pillanatnyi áramszüneteket is, akkor az igencsak rombolólag hat az elektromos készülékek egészségére. Mint ahogy nekem is ment tönkre emiatt 2 hetes router.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: