Szerviz

Először úgy gondoltam, a következő történetet egy részben írom meg azután, hogy lezáródik a dolog. Végül úgy döntöttem, várhatóan két részletben teszem közzé, mivel körülbelül 3 hét míg rendeződik az eset. Remélem nem folytatásos rémregény lesz belőle mint a Szabó család, vagy a Szomszédok sorozat. 🙂 Korábban írtam már egy bejegyzést az USB-s modem tesztről. Nos, a három közül a Vodafoneos megadta magát. Tescoban lett vásárolva, így aztán ezzel kezdődtek a problémák. Vásárláskor elmondták, ha 72 órán belül hibásodik meg, akkor hozzájuk kell vissza vinni, ha azon túl, akkor bármely Vodafone üzletbe. A modemhez jótállást nem adtak, csak a vásárlási blokkot. Ennek is jelentősége van! Ugyanis a blokkal csak 6 hónap szavatosság van, míg a jótállási jeggyel 1 év garancia. Ha most ugyanezt a Vodafonenál vettem volna meg, ott jótállással adták volna. Elég furcsa, de sajnos nem mindegy mit hol vesz az ember, most már ezt is tudjuk. Felhívtam a Vodafonet, ők is azt mondták, bármely üzletbe bevihetem, felveszik és szervizbe viszik. Így aztán szombat este felkerekedtünk és bevittük egy debreceni üzletbe. Először nem is nagyon tudtak mit kezdeni a dologgal, mivel ők javításra jótállási jeggyel tudnak készüléket bevenni. Telefonálgatott többfelé az ügyintéző, de sokkal előrébb nem jutott. Több helyről is azt kapta, hogy az üzletben kellene kicserélniük a modemet, mivel szavatosság van a készülékre. (szerintem is így lenne) De mivel az üzletben nem így mondták és a 1270-en sem, így próbált megoldást keresni a hölgy. Még az érintett Tescot is próbálta hívni, de csak automata, gépi hang jelentkezett. Nem volt lehetőség élő emberrel beszélni. Mintegy egy órás kínlódás után végül elkészült a jegyzőkönyv és bevették a modemet, hogy elküldjék a szervizbe.
Na, most innen fog majd érdekesen haladni tovább az ügy. A legtisztább, legjobb megoldás a csere lenne. Aztán lehet még olyan, hogy ez a típus nincs, akkor felkínálnak más típust a különbözet megfizetésével. Ezután jöhet a gázos rész, ha nem cserélik ki, (ezeket javítani nem lehet) hanem ugyanúgy visszaküldik ahogy leadtuk. Na, ekkor majd jönnek a körök futása. De addig van még idő. Ügyintézéssel a páromat bíztam meg, Ő közelebb van és érte is tud menni amikor kell. No meg ha úgy alakul, a sajtot is kiénkli a szájukból. 🙂

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: