Gyárlátogatás

Ismét a fővárosban akadt dolgom.

Kedd
Indulás. Költségtakarékossági és egyéb szempontokból kifolyólag most is vonattal mentem. Érkezés után némi vásárlás a Tescoban.

Szerda
Reggel elugrottam a megrendelt autóalkatrészekért. Utólagderült ki, az bizony nekem nem jó, mert a dízel motoros valtozathoz való. Na mindegy, hátha sikerül eladni. Utána jött a reggelizés, majd egy találkozó volt a Keleti pályaudvaron. Onnan folytattam a bevásárló körutat. Sajnos nem volt Vezetékezüst a Conradban. Van még egy kicsi otthon, de az már tényleg az utolsókat rúgja. A Conradból még egy újpesti üzletet kerestem meg. Kicsit el volt dugva, de megtaláltam. Utána vissza nagynénémhez.

Csütörtök
Utazásom tulajdonképpeni célja erre a napra esett. Az időjárási helyzetet is figyelembe véve még ezzel együtt is kalandosabbra sikeredett mint gondoltuk. Az esztergomi Suzuki gyár meglátogatása volt a cél. Szakadó esőben indultunk. Egy solymári parkolóban volt az egyik gyülekező. Innen pontosan 8 órakor indultunk Esztergomba.

Nagyjából fél 10-kor kezdődött az érdemi látogatás. Végig vezettek minket a hegesztő üzemen, ahol tulajdonképpen a sima fém lemezből formára préselik a karésszéria és egyéb fém elemeket, majd ezeket összehegesztik. Tulajdonképpen az egész kocsiszekrény itt készül el. Innen a festőüzembe kerül, majd festés után az összeszerelő üzembe. Itt készre szerelik az autót. Nem csak egy, hanem több típus is egyszerre készül a gyártósoron. Pontos, precíz logisztikával oldják meg, hogy az autó típusának megfelelő alkatrészek érkeznek a szerelő munkások kezébe. 63 másodpercenként gurul ki egy-egy autó a szerelő sorról. Készülnek autók Fiat és Opel emblémával is, de azok Magyarországon nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, csak exportra készülnek. Aztán egy jó hír, augusztus-szeptember folyamán indul az új, SX4 S-Cross gyártása Esztergomban. Tudni kell, Suzuki autógyártás Európában csak Magyarországon van. Nem csak Európában forgalmazzák az itt gyártott autókat, hanem többek között új célországként Dél-afrikában és Újzélandon is. Most voltam harmadjára a gyárban, de mindig lenyűgöz a precizitás és a gyorsaság. Most is több mint 150-en voltunk. A végén készült csoportkép a látogatócsoportról. Sajnos a rossz idő miatt nem lehetett kint az udvaron a csoportkép mint két évvel ezelőtt.
Indulás után, mikor Dorogot elhagytuk, az eső átváltott havazásra és intenzíven esett is folyamatosan. Gyárlátogatás után mi elindultunk Szlovákiába, Lévára vásárolni. Ez nagyjából 60 km-re van Esztergomtól. Bevásárlás után fél öt előtt indultunk vissza. Mivel a hó folyamatosan esett és a szél is megerősödött, a sofőr úgy döntött, nem a kanyargós pilisi erdei úton jövünk vissza, hanem Letkés felé. Navigációba bevittem az új adatokat. Szembesülnünk kelett, hogy a Garam folyó hídja le volt zárva. Módosítottam az útvonalat, így másik helyre tervezte a folyón való átkelést. Át is mentünk a hídon, a víz szintje jóformán az úttal volt egy magasságban. Szemből találkoztunk egy autóval. 1-2 perccel később az úton vízátfolyás állta utunkat. De ha az a másik autó ezen átjött, akkor mi is átjutunk. Át is mentünk. Viszont 100-150 méterrel arrébb úlyabb átfolyás, de igencsak intenzíven. 8-10 centi vastagságban bukott át és hömpölygött a víz az úton. Na ennek már nem vágtunk neki, már csak azért sem, mert utána látszott még az útból, de nem sokkal azután már csak a tenger látszott. Akármerre néztünk, csak a vizet láttuk, ami körbe vett minket. Gyorsan megfordultunk a szűk úton és spuri vissza. 1-2 perce innen még autó jött, de olyan gyorsan emelkedett a vízszint, hogy mire mi oda értünk, már nem látszott az út, teljesen ellepte a víz ameddig csak elláttunk.

A hó közben folyamatosan szakadt. Megint más útvonalat kellett választani, de mégsem kellett a Pilisen át autózni. Este negyed nyolcra értünk vissza.
Vacsora után még megszereltem a telefonvonalat, amit a telefonszerelők nem tudtak megjavítani. Új vezetéket húztak ki a konyháig, noha a szobai fali aljzat volt a zárlatos. Ennyit a hozzáértésükről. Az estébe még belefért nagynéném egyik telefonjának javítása is. A kézibeszélő spirál kábele volt törött. Problémás volt, hogy a kábel vezetékei a kagylóba be voltak forrasztva, így szét kellett szedni, levágni a törött szakaszt és újra beforrasztani a vezetékeket. Ha dugós lett volna, azzal most nem tudtam volna mit kezdeni.
A hó továbbra is esik elég erősen.

Péntek, szombat
A mai napon nem sok minden történt. Tulajdonképpen a semmitevés napjai voltak, mivel a kitűzött célokat megvalósítottam.

Vasárnap
Indulás haza. 10:28-kor indult a vonatom. Némi késéssel pár perccel negyed három előtt voltam itthon.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: