Ismét vége egy évnek

Szokásomhoz híven, most is vetek néhány sort az év utolsó napján. Szintén szokás szerint, összefoglalót most sem fogok írni. Olyan nagyon sokat nem írtam, hogy ne lehetne áttekinteni. Elmúlt a karácsony, lassan a szilveszteri éjfél is eljön és ezzel maunk mögött hagyjuk a 2012-es évet. Vajon mit várhatunk 2013-tól, ha már a világvége nem pusztított el minket? Én azt gondolom, jobb a jövő év sem lesz mint az idei volt. Sőt, véleményem szerint ez még szűkebb lesz. Én nem látom még csak a lehetőségét, a nyomait sem annak, hogy pozitív irányba fordulnának a dolgok. Most már majd megjelennek a választási kampány részét képező intézkedések, amik árát kamatostól fogjuk megfizetni a választások után. Ilyen a holnaptól életbe lépő villanyáram, távfűtés és földgáz árának csökkentése. Ez egyrészt jó, mert valóban magasak az árak, de biztos lehet benne mindenki, hogy a csökkentés mértékét beveszik máshol rajtunk. Úgylehet, kamatostól. Szóval jobbat nem várok mint ami az idén volt. Ha meg mégis másként alakul, akkor legalább pozitívan csalódtam. Ezért jó a pesszimista embernek. Ritkán csalódik igazán, nem úgy mint az optimisták. 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: