Minden elromlik

Pár napja néha elindult a böngésző magától és egy reklámoldalt töltött be. Alaposabban utána nézva kiderült, egy vírus okozza a problémát. A vírusirtó nem talált semmit. Letöltöttem egy antispyware programot. Mindjárt talált is 21 fertőzött fájlt. A dolog szépséghibája, hogy ezek nem vírusos fájlok voltak, hanem azért jelölte fertőzöttnek a program, mert nem a Microsoft által tesztelt programokról volt szó. Persze erre utólag jöttem rá, amikor ezek már törölve lettek. Újratelepítve a programokat szintén annak látta. Viszont találtunk mást, aminek nem kellett volna ott lennie. Ez most kiiktatásra került. Visszatelepítettem a bluetooth szoftvert és a hangkártyát. Na basszus, nincs hangja a gépnek. Az eszközkezelő szerint is minden rendben van, de mégsincs hang. Aztán megláttam az egyik helyen azt a kiírást, ami arról szólt, hogy a szükséges szoftver telepítve, de nincs elindítva. Aztán miért nincs? Na ez jó kérdés. Tehát most nincs hangja a gépnek, videókat sem tudok lejátszani mert 10 másodperc után megáll és nem megy tovább. Nyilván valami összefüggés van a két dolog között.

De mintha ez nem lett volna elég, tegnap este megyek haza a melóból, már majdnem hazaérek, mikor iszonyatos hangok törnek elő a robogóból. Gyorsan megállok, alapjáraton is zörög. Gyorsan leállítottam, hazatoltam. Már kezdtem számolgatni, mennyibe is fog kerülni egy motor generál, de azért motoszkált bennem, hátha csak a bordás szíj van szakadófélben. Otthon újra indítom, azonnal indult. Na, mondom itt nem motor probléma van. Nincs mese, a hajtóműházat le kell szerelni, ott kell megnézni a tényállást. Lekapom a deknit, hát egyből látom a problémát. Mindössze az első variátort rögzítő csavar, ami a főtengely végén van, az volt fellazulva. Még jó, hogy nem esett le. De valószínűleg nem most lazult fel, mert néha már hallottam korábban olyan érdekes csörgő hangot, de csak egy-egy pillanatra hallatszott. Elő a szervizkönyvet és nézzük csak milyen nyomatékkal kell meghúzni. Ha már van nyomaték kulcsom, akkor ne saccra húzzam meg. 33 Nm-el kellett meghúzni. Közben még megzyíroztam egy kicsit az önindító fogaskerekeit ha már ott voltam. Próbaindítás, minden oké. Hajtóműdekni vissza, aztán kész a szerelés. Rávethettük magunkat ismét a gépre. Fentebb már vázoltam milyen problémákkal.

Mintegy 3 órás telefonhívás árán sikerült nagyjából rendbe tenni. Utána jöttek volna a hiuányzó programok újratelepítése. Na, mikor a bluetooth donglét raktam fel, akkor szűnt meg a hang. Én már próbálkoztam régebbi és újabb driverrel, de nem jutottam eredményre. Hang továbbra sincs. Minden más működik végülis. Vasárnap is, pontosabban az már hétfő hajnal volt, majdnem éjjel 2 órakor feküdtem le. Most 1 órakor mondom, most már elég, lefekszek, majd alkotok valamit, hátha lesz ötletem a hangot illetően.

Feküdnék le, látom a fax kijelzőjén nincs semmi. Nofene, kihúzódott a hálózati kábel? Nézem, de az jó. Közelebbről hallom, hogy kis nyöszörgő hang hallatszik a készülékből. De boldog voltam, ez is gajdeszra ment. Éjjel 1-kor fogtam neki faxot szerelni. Jól tele van pakolva a belseje, ez még igazi békebeli jószág. Lehet már úgy vagy 20 éves. Ezekben még volt anyag. Ennek ellenére könnyen szerelhető. Nem egyben van minden, hanem szépen tagoltan, külön panelen helyezkednek el az áramköri részegységek. Kábelek, csatlakozók kötik össze egymással. Tápegység, alaplap, üzenetrögzítő és a fax panel. Nyilvánvaló volt, hogy a tápegységnél kell keresni a hibát. Mikor kiszereltem, meg is láttam. A panel mintegy 1/3-a meg van pörkölődve. Időt is kár pocsékolni ajavítására, mert gyakorlatilag minden alkatrészt cserélni kellene rajta. Így aztán más megoldáshoz fanyalodtam. A szervdonor, ugyanilyen típusú fax felajánlotta nemes szervét e cél érdekében. Reggel kikaptam belőle a tápegységet, beszereltem a másikba és már működik is. A donorból amúgy is műtöttem már ki alkatrészeket, éppen ezért hagytam meg. Annak a panelja nincs úgy megpörkölődve, bár azért azon is látszanak a nagy meleg nyomai. Gondolom szerencsétlen nem bírta a 33 fokot odabent. Amúgy is elég jó hőtermelő készülék.

Most ezek után várom, mi fog még tönkremenni, bár megvolt a három dolog.

Na, meg is van. A pénztárgép is megadta magát. Megint nem bírta a meleget. Basznák meg az ilyen alulméretezett technikáját a gyártó. Holnap vihetem szervizbe megint. Azért érdekes lesz használni ilyen melegben, amikor ma két és fél óra használat után megadta magát. Már két hete is szervizbe kellett vinni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: