A meggyilkolt kolléga

Figyelem!

A következő novella elolvasását csak 18 éven felülieknek javaslom. Mindenki a saját felelősségére olvassa el!

A novelláben szereplő személyek egy része kitalát, egy része valós. Maga a történet teljes egészében kitalált, aminek alapját egy álom adta. A novellában megtörtént események csak az álom és a képzelet szüleménye, mindenféle valóságalapot nélkülözve. Az esetleges valósággal történő egyezés vagy hasonlóság csak a véletlen műve. A novellában az általam elkövetett cselekményektől teljes egészében elhatárolódok, azokat el nem követtem.

 

A meggyilkolt kolléga

Szokásos hétfőnek indult a nap ezen az őszi héten. Kicsit késve mentem melózni, mert akadt egy kis dolgom reggel. Az autót vittem szerelőhöz, így aztán mire a szerelőtől hazagyalogoltam és felpattantam a robogómra, már jócskán elmúlt reggel nyolc óra. Alacsonyan járt a nap, kicsit homályosan sütött, ennek ellenére kellemes langyos idő volt. Gyanútlanul léptem be a boltba, ahol a többi kollégám már ott volt. Hogyne lettek volna ott, hiszen már majdnem fél óra telt el a munkaidőből. Köszönök a kollégáknak ahogy belépek a boltba. Visszaköszönnek, de nem mondanak semmit. Vevő éppen nincs a boltban. Ez szokatlan, hiszen nyitás előtt is már ott toporognak a bolt előtt. Bemegyek a raktárba, hogy lerakjam a bukósisakot és felvegyem a köpenyt, amikor azt látom, hogy a raktár közepén ott fekszik az egyik kolléga, Árpád.
– Hé, Árpád! Mi van, nem aludtál eleget? – kérdezem tőle, de semmi válasz.
Újból szólok hozzá, de semmi válasz. Ekkor utánam jön a raktárba Zoli.
– Meghalt. – válaszolja egyszerűen mindenféle érzelem nélkül.
– Mi van? – kérdezem.
– Vége van. Kampec, Kányec.
– Hogy?
– Süket vagy? Bevégeztetett!
– De mégis hogy? És mit keres itt? – kérdezem ledöbbenve.
– Mit vagy úgy oda? Mindenki befejezi előbb-utóbb.
– De mégis, mi történt?
– Mit számít az?
– Számít. Mentőt, rendőrséget hívtátok már?
– Ennek mentőt? – kérdezi Zoli becsmérlő hangnemben a hullára mutatva.
– És a rendőrség?
– Hülye vagy? Ülni akarsz?
– Remélem nem azt akarod mondani, hogy ti tettétek el láb alól?
Zoltán nem válaszol, csak a vállát rángatja, majd kimegy a boltba a raktárból. Én utána megyek, majd Karcsit vonom kérdőre:
– Hogy kerül ide az a hulla?
– Nem mindegy? – válaszolja.
– Hát nagyon nem.
– Inkább azon agyalj, hova tüntessük el.
– Micsoda? Nem gondoljátok komolyan, hogy csak úgy eltüntettek egy hullát!
– Nem hát. Eltüntetünk, a pontos megfogalmazás. Jössz te is velünk.
– Na én ugyan nem. Semmi közöm hozzá.
– Ó, dehogynem. Máris nyakig benne vagy.
– Na, hova rakjuk? -vág közbe Zoltán. – Mi lenne, ha a fejét bedugnánk egy mikrohullámú sütőbe?
– Aztán minek? Ettől nem fog eltűnni.
– Ne magyarázz, hanem csináld!
Én, mintha parancsra tenném, vagy teljes meggyőződésből, lekapok a polcról egy mikrosütőt, majd a pultra teszem. Karcsi és Zoli már addigra kicibálták a raktárból Árpádot és a pultra fektették. Én előkészítem a mikrót a bekapcsolásra. Azon gondolkodok, egyáltalán mi értelme az egésznek és különben is hogy fogjuk a mikró ajtaját becsukni. Felvetődött bennem, hogy bizonyára levágjuk a fejét. Na, de abban én már nem veszek részt. De Karcsi rugalmasan megoldja a problémát. Egy csavarhúzóval benyúl a mikró ajtózárjának résébe és megmozgatja benne a szerszámot. Valami reccsen, törik a mikróban, majd mutatja, hogy mostmár bedughatjuk a halott fejét a készülékbe.
Felszólítás és várakozás nélkül kapcsolom a maximális teljesítményre, majd elindítom a készüléket. Zúgás, nyikorgás, fröcskölés hangja hallatszik a mikróból.
– Ez így nem lesz jó. – mondom. – Meg különben is mi lesz, ha valaki meglát minket. Bármikor bejöhet egy vevő. Mi meg itt a pult tetején éppen egy hulla fejét sütögetjük.
Zoltán és Karcsi nem válaszolnak, csak nézik a dolgok történését.
– Volt műfoga Árpinak? – kérdezem.
– Nem tudom, de nem szikrázik bent semmi. – válaszolja Karcsi.
A mikró eddig bírta a dolgot. Fehér füst száll fel belőle. Erre én gyorsan kihúzom a dugvillát a konnektorból. Karcsi belenéz a mikróba, majd egy fancsali ábrázat kísérete közben csak annyit mond:
– Fúj!
Kihúzzuk Árpi fejét a mikróból, aztán én gyorsan bedobom a raktárba a mikrót. Mire kijövök a raktárból, azt látom, hogy Karcsi a hullát a vállánál fogva vezeti kifelé a boltból. Érdekes módon úgy tűnik, mintha magától lépkedne Árpi. De ez teljesen lehetetlen, hiszen halott.
Ahogy kimennek a boltból, vevők jelennek meg az üzletben. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne, én kiszolgálom őket, akárcsak Zoltán. Semmi nyom nem utal arra, hogy mit műveltünk pár perccel korábban. A vevők egyre csak jönnek, már várnak s sorukra a pult előtt, nem győzzük őket kiszolgálni. Ekkor Karcsi megjelenik a hullával. Bal kezét a hulla bal vállára rakta, miközben jobb kezével az arcát takarta el azért, hogy az összeégett arcot ne lássák. A vevőknek semmi nem tűnik fel, szépen utat engednek nekik, ahogy irányt vettek a raktár felé. Még arra is van ideje, hogy pár szóban ecsetelje a vevőknek a helyzetet kedélyesen mosolyogva:
– Kicsit többet ivott a kelleténél.
Ahogy bemennek a raktárba, én utánuk megyek. A boltban Zoli egyedül marad a vevőkkel. Próbál megküzdeni velük. Én csak lépkedek Karcsi és a hulla után, de alig tudok velük lépést tartani. Végül abba a raktárba vezeti, ahol a kartondobozok is vannak, majd a kartonok mögött lefekteti a padlóra a hullát.
– Itt nem maradhat, mert mi lesz, ha a főnökasszony átjön koszorúkért és belebotlik a holttestbe? – kérdezem Karcsitól.
– Akkor legalább lök rá egy koszorút, aztán az ügy elrendezve.
– Ne hülyülj már. Még infarktust kap, aztán két hullát kell eltüntetni.
– Azt is eltüntetjük.
– Ne viccelj! Ezzel az egyel sem tudunk mit kezdeni, nemhogy kettővel.
Visszamegyek a boltba, addigra valamilyen módszerrel Zoli lerázta a vevőket, mert rajta kívül senki sem volt már a boltban. Karcsi is utánam jön és azon tanakodunk, hova tüntessük a hullát.
– Égessük el! – tanácsolja Zoli.
– Ügyes. Aztán mégis hol és hogy? Iszonyatos szaga van egy hulla égetésének. Nomeg mégis milyen módon, hogy ne lehessen beazonosítani? – kérdezem.
– Kivisszük az erdőbe és egyszerűen otthagyjuk. – ötletel Karcsi.
– Az nem jó, mert hamar megtalálják. Úgy kellene csinálni, hogy ne találják meg sosem, vagy legalábbis évekig ne. – tanácsolom.
– Vigyük a vasútra, aztán majd balesetnek látszik, hogy elütötte a vonat. – rukkolt elő új ötlettel Zoli.
– És a fején az égést ugyan mivel magyarázzák meg, az hogy keletkezett? Az nem jó. Azon kívül egyből rájönnek, hogy már órák óta halott volt amikor a vonat keresztül ment rajta. De nekem van egy ötletem. A bolt emésztőjébe süllyesszük el.
– Hülye vagy? – esett nekem egyből a két kolléga.
– Nem vagyok hülye. De gondoljatok bele. Itt dolgozunk már huszonvalahány éve, de az emésztőgödör fedele egyszer sem lett felemelve. Gyakorlatilag rajtunk kívül azt sem tudják, hol van.
– Ebben van valami. -elgondolkodva Karcsi. – De ha most felnyitjuk a fedelét, utána meglátszik, hogy a földet megbolygattuk.
– Ha ügyesen csináljuk, akkor nem veszik észre. Meg különben is esőt jósolnak, az meg majd szépen összemossa a feltúrt földet, aztán eltünteti a nyomokat. De amúgy meg van más probléma is.
– Éspedig? – kérdezi Zoli.
– Mit mondunk a családjának? Úgyis itt keresik először ha nem megy haza.
– Hát mit mondanánk? Azt mondjuk, hogy nem is láttuk, nem jött dolgozni reggel.
– Ez nem jó, mert biztos telefonáltunk volna, hogy mi van vele.
– Majd én elrendezem, bízzátok rám. – zárta le a vitát Karcsi.
Én közbe előveszem a PDA-t és megírok egy SMS-t. Semmi értelmes szöveg, csupán néhány karaktert írok le, amit az interneten keresztül elküldök három számra.
– Te mit csinálsz? Pont ez a legfontosabb most? – faggatózik Karcsi.
– Nyugi, bizonyítékot gyártok.
– Bizonyítékot? Aztán mire?
– Az ártatlanságunkra.
Közben magam sem tudom, hogy az a három SMS hogy fogja bizonyítani az ártatlanságunkat, de legalább a tudata megnyugtat, hogy minden rendben lesz. Az áldozat két telefonszámára és a sajátomra lettek az üzenetek küldve. Mire végzek az üzenetek elküldésével, Karcsi elhúzott a raktárba. Én utána megyek oda, ahova a hullát lefektette. Örömmel látom, hogy nincs ott. Egy kicsit megnyugvással tölt el, hogy legalább a főnökasszony nem botlik bele, szó szerint. Ekkor veszem észre, hogy a kolléga a hullát kikísérte az oldalsó vasajtón a polgármesteri hivatal udvarára, majd ott a poros aszfaltra löki. Ekkor hallom, hogy a telefonok üzenetek érkeztét jelzik. Tejhát megérkeztek az előbb elküldött SMS-ek. Tulajdonképpen az áldozatnál lévő két mobiltelefon is az enyém, csak ő használta. Ahogy az aszfaltra lett lökve a holttest, a zsebeiből kipottyannak és darabokra hullanak a telefonok. Ennek ellenére működőképesek maradnak érdekes módon. Rajtam kezd a pánik eluralkodni, hogy ezek az átkozott mobilok fognak lebuktatni. Összeszedem a földről a széthullott telefon alkatrészeket, majd idegesen zsebre vágom. Már nem vagyok benne olyan biztos, hogy jó ötlet volt az üzeneteket szétküldeni. Talán mégsem kellett volna. Közben Karcsi felnyalábolja a hullát a földről és eltűnik vele. Valahogy senkit sem zavar, hogy a mindig forgalmas hivatali udvaron is bármikor megláthat minket valaki. De érdekes módon most ott sem járt senki.
Visszamentem a raktárba a hivatal udvaráról és a vasajtót is bezártam. A boltban csak Zoli volt, aki azt kérdezte, mit csináltunk ilyen sokáig. Én elmeséltem, hogy különösebben nem történt semmi. Ekkor Zoli valami váratlan dolgot közölt:
– Nem halt meg.
– Mi van? Ki nem halt meg?
– Árpi.
– Ezt hogy érted?
– Elmesélte mi történt.
– Mármint mit?
– Azt, hogy tegnap este elütötted véletlenül. Azt hitted, hogy meghalt, majd begyömöszölted a csomagtartóba és idehoztad a boltba. A raktárba raktad, hogy majd eltünteted a hulláját.
– Nem igaz.
– De bizony igaz. Te azt hitted, hogy meghalt.
Azon gondolkodtam, vajon mit is kellene erre mondanom. De úgy láttam, jobb ha nem tagadok, mert úgy tűnik Zoli mindent tud, csak eddig hallgatott róla.
– Na jó. Valóban elütöttem az este és azt hittem, hogy meghalt. Ide hoztam, hogy majd ma eltüntessem.
– A saját piszkodat úgy akartad eltakarítani, hogy minket is belerángatsz? – ordította Zoli.
– Dehogy akartalak belerángatni titeket.
– Ó, persze, csak ha mi is tudunk róla, az nem belerángatás?
– Mondom, hogy nem akartam. Ha minden úgy történik, ahogy elterveztem, akkor semmi gabesz nem lett volna, ráadásul mire reggel bejöttök, akkor addigra mindent eltüntettem volna. De elfelejtettem, hogy ma reggel kellett a kocsit is vinni a szerelőhöz.
– Ja, az meg tele nyomokkal, mi?
– Nyugi, azt elrendeztem.
De Zoltánt nem nyugtatták meg a szavaim, egyre agresszívebben lépett fel, hogy ő nem fog miattam a börtönbe menni. Tőle úgy rohadok meg a dutyiban, ahogy akarok, de ő nem jön velem, ezt a balhét egyedül viszem el. Én próbáltam nyugtatgatni, de sok eredménye nem volt. Lökdösött, én próbáltam félre vonulni, de mindig utánam jött. Aztán az egyik lökése úgy sikerült, hogy én elestem. Hanyatt vágtam magam a mozaikon, amin hatalmasat koppant a fejem. Egy pillanat alatt elsötétült minden, ahogy a kemény padlózaton betört a koponyám. Másodpercek alatt beállt a halál.
Zoltán kétségbeesetten próbált élesztgetni, de semmi esélye sem volt. Egyre inkább eluralkodott rajta a pánik, hogy mostmár ő is emberölésért fog felelni a bíróságon, ahol biztos életfogytiglant kap. Nem akart börtönbe kerülni, így aztán más utat nem látott, mint az öngyilkosságot. Az árukészletből magához vett egy megfelelő pengehosszúságú kést, majd némi tétovázás után a saját szívébe döfte. Pillanatok alatt holtan esett össze ő is.
Közben odakint eleredt az eső. A gondatlanságból elkövetett gyilkosságnak és az öngyilkosságnak nem volt szemtanúja. Az eső miatt a vevők elmaradtak, így szem és fültanú nélkül zajlottak az események.
Eközben Karcsi minden erejét összeszedve azon fáradozott, hogy a hullát eltüntesse az aknában. Sejtelme sem volt a boltban korábban lezajlott drámáról. Az esőben igyekezett minél hamarabb elrejteni a holttestet. Ami nem is volt olyan könnyű feladat, hiszen pontosan ő sem tudta az aknafedél helyét. Ezért alapos munkát kellett végeznie, hogy megtalálja. Mire megtalálta, bőrig ázott, de már nem akarta félbehagyni az elkezdett munkát. Nehezen ugyan, de végül sikerült rátalálni az aknafedélre, amit félrehúzott. Árpád összetört, megégett holttestét a gödörbe lökte, majd az aknafedelet megpróbálta a helyére visszahúzni. Nem számolt azzal, hogy a felázott talaj igen csúszóssá vált. A nagy erőlködés közepette megcsúszott, elvesztette egyensúlyát és ő is az aknába esett. Nem volt túlságosan mély, de Karcsi sem volt nagy termetű. Így aztán az akna szélét nem érte fel, csak ugrálva. Viszont ahogy belecsúszott az aknába, a könyökét, csuklóját is beleütötte a vastag betonfedélbe, amitől igen nagy fájdalmai lettek. Úgy próbált magasabbra ugrani, hogy az akna alján elterülő Árpád testére ráállt, majd onnan rugaszkodott el. Ezzel kísérletezgetett, mígnem az egyik ugrást elvétette és a holttesten megperdült. Így aztán a kezével elért betonfedelet véletlenül a lejtős irányba mozdította el, ami erre könnyen mozgott a felázott, sáros földön. Hatalmas dübbenéssel a fedél a helyére csúszott. Az aknában azonnal teljes sötétség vette kezdetét. Az első kétségbeejtő másodpercek után lassan, de biztosan kezdett eluralkodni rajta a pánik. Egyre inkább biztossá lett benne, hogy sosem fog innen kijutni. Eleinte kiabált, de senki sem hallotta. A két kollégája már percek óta halottak voltak.

Természetesen egy idő után rátaláltak az üzletben a két hullára. A rendőrség lezárta az üzletet és közvetlen környékét. Elkezdődött a helyszínelés. Mivel szemmel láthatóan gyilkosságok történtek és a másik két dolgozót nem találták sehol, az országos körözést kiadták ellenük.
Csak napokkal később tűnt fel, hogy az akna környékét megbolygatták. Mikor a fedelet félrehúzták, megtalálták a másik két holttestet is. Károly megpróbálta magát a saját két kezével kiásni a föld alól. A téglával kirakott emésztőgödör oldalából néhány téglát sikerült kivájnia, de addigra az összes körme letört, ujjhegyei teljesen kisebesedtek. Pokoli kínokat élt át, mire megőszülve teljesen megőrülve végzett vele a sors. Az orvosszakértő megállapította, hogy mintegy két napig élt az aknában, mire az oxigénhiány és a kezein szerzett sérülések miatt meghalt.
A rendőrség számára kész rejtély lett az ügy. Egyszerűen képtelenek voltak rájönni, hogy mi is történhetett. Azt gyanították, hogy volt még egy ötödik személy, aki tulajdonképpen a gyilkosságokat elkövette, majd az utolsó szemtanút élve az aknába zárta. A rejtélyes ötödik személyről semmit nem tudtak és az égvilágon semmi nyomot nem találtak. A boltban rengeteg ember megfordult, így aztán olyan sok volt az ujjlenyomat, nyom, hogy nem lehetett elindulni egyiken sem. Gyilkosság révén az ügyet a rendőrség nem zárhatta le, de mivel új információ sem merült fel, az ügyet felfüggesztették arra várván, hogy esetleg valaki információkkal szolgálhat, hogy mi is történt azon a napon.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: