Ökörnyál

Itt van az ősz, itt van újra. Pontosabban már inkább a tél közeledik, de hivatalosan még ősz van. Amúgy az írásom első mondata című verset hatalmas kínok és keservek között tanultam meg annak idején az első osztályban. Nem is emlékszek már belőle csak az első sorra. De azt hiszem már 2 hét múlva sem tudtam volna az első soron kívül mást elmondani belőle. Mindig utáltam verset tanulni, pedig muszáj volt. Emlékszek a Wales-i bárdok, ami rohadt hosszú és nehéz szövegű, megtanultam. Nem mondom hogy hibátlanul, de azért el tudtam mondani. Egyetlen egyszer sem kérdeztek belőle tőlem egyetlen versszakot sem. Magyarul teljesen fölöslegesen töltöttem az időt a megtanulásával. De mindegy, rég volt odavan. Nem is erről akartam írni, hanem vissza az őszhöz. A tegnapi esős idő után ma naposabbra sikeredett, bár most azért vannak érdekes felhők, alighanem még kisebb zápor is alakulhat belőlük. Hajnalban még égzengés is volt. Bár mit csodálkozunk rajta, mikor tavaly december 25-én volt zivatar? Na szóval, hogy ma szárazabb és naposabb lett az idő, az “ökrök” egyből nyáladzani kezdtek. Nincs is annál jobb, mikor az ember megy az utcán és a pofájáról nem győzi törölgetni a hajszálnál vékonyabb, pókháló-szerű ökörnyálat. Végülis ez is pókháló, mert azok a férgek készítik. Annak idején az iskolában mondták, hogy az ökörnyálat pókok készítik és a langyos őszi napsütésben ezeken a levegőben száló fehér “taknyon” utaznak a pókok. Volt szerencsém eme állítást letesztelni. Az ősz egy része nagyon kedvező volt a nyálcsorgatáshoz. A kora esti órákban, amikor már a szél sem fújt, de a nap még sütött, az ég tele volt a hosszú fehér szálakkal. A gyenge légáramlat szépen vitte őket. Aztán volt olyan ami felakadt a fára, az ember pofájára vagy más tereptárgyakra. De olyan is volt, ami szépen földet ért. Éppen a kerítést csináltuk, mikor a közelemben egy adag nyál “becsapódott a földbe”. Na, mindom megnézem hányan utaznak rajta. Két apró fekete pókot találtam a fehér anyagon, ott mozgolódtak rajta. Tehát a történet valóban igaz. Az ökörnyálat pókok készítik és a légáramlatban ezen a repülő alkalmatosságon tesznek meg hatalmas távolságokat.

About these ads

Hozzászólás

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

%d blogger ezt szereti: