Erről-arról

Lekentem gumiápolóval a nyári gumikat. Nagyon gyorsan szárad, így nem kellett várni a száradásra. Lekentem két gumi oldalát, mire a másodikkal végeztem, az első másik oldalát is kenhettem. A két deci nem lett volna elég. Nem láttam bele az üvegbe, de az 5 gumira körülbelül fél liter ment el. Ecsettel kentem fel. Valóban teljesen új kinézetűek az abroncsok. Ebben az ápolóban az a jó, hogy ezt futófelületen is lehet és kell alkalmazni, míg  a többit nem. A garázsban a helyükön várják szépen a tavaszi újrahasznosítást. Addig szépen telelnek a sarokban. 🙂

A Telenor a mai napon variálta át ismét a net csomagjait. Azt már megszoktuk, hogy pár havonta variálnak a szolgáltatások neveivel, ami miatt követhetetlen az egész. Az sem ért váratlanul, hogy ugyanolyan hulladék csomagokkal rukoltak elő, mint amik eddig voltak. Pontosabban az árakkal van baj. Rájöttek, hogy a 10 megás csomagon kívül kellene egy kisebb is. Lett is 50 megás. Ez bőven elég levelezésre, de nem 590 Ft-ért! A 100 megás 990 Ft, a többi arányaiban nem ilyen ijesztő. A Start is maradt a horror 13 Ft-os 10 kb-onkénti árral, az nem változott. Szerintem már annak is örülni kell, hogty legalább nem lett drágább, mert olcsóbbá válásról szó sem lehet. Főleg most, hogy a válságadót a távközlési cégekre is kivetik. Még hogy nem hárítják át az ügyfelekre a válságadót a szolgáltatók és a bankok. Dhogynem, csak úgy füstöl, öröm nézni. De térjünk vissza a használhatatlan csomagokhoz. Djuice-nál 490 Ft-ért adnak 100 megát. Itt meg 590-ért a felét! Kicsit durva, főleg hogy ugyanaz a szolgáltató adja mindkettőt. Roppant kíváncsi voltam a mától érvényes szolgáltatásokra. Nem tagadom, nem csalódtam pozitívan. De azért egy hajszálnyi reménysugárt meghagytam a szolgáltatónak, így scak a mai információk begyűjtése után küldtem kukáb a mobilemail szolgáltatást. Igaz, ez 100 megát ad egy hónapra, de csak levelezésre használható fel. Na így viszont már a 300 Ft rohadt drága. Talán a 100 megás csomag ára lett volna ennyiért reális. Nem baj, így legalább ezt a 300 Ft-ot sem kapja mega  szolgáltató. Ha így jobb nekik, akkor legyen. Azért sem használtam már több mint egy hónapja a mobilemailt, mert rendszeresen hozzácsaptak wap szolgáltatást a számlához, amikor nem is használtam. Egyszer megreklamáltam, akkor jóvá is írták azt a 91 Ft-ot, de én nem fogok minden hónapban automatikusan számlareklamációt írni. Ha nem képesek normálisan számlázni, akkor inkább nem kell a szolgáltatás.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: