Álmaim

Háziorvosnál vagyok. Vérvételre készülünk, noha ott nem szokás, van külön labor. Valahogy nem nagyon sikerül a dolog. Már több szúrás is van a bal karomon a csuklóm körül. Végül majdnem sikerül. A beszúrt hosszú tűből csepeg a vér. Majd mire az aszisztens a kémcsövet oda tartaná, eláll a vérzés. Sokadik próbálkozás után sem sikerült vért venni. Nézik a szúrásokat, ám ekkor veszik észre, hogy az erek "lelevegősödtek" Széles fehér csíkok vannak a bal karomon az ereknek megfelelő alakzatban. Valahova telefonál az aszisztens, majd azt mondja, át kell mennem és Tibort kell keresni. Nem tudom hova át és milyen Tibort keressek, de úgy gondolom a szeghalmi szakrendelőbe kell mennem. Nem tudom miért, de vonattal mentem át. Az állomástól begyalogoltam a szakrendelőbe, ami sokkal rövidebb távolságnak tűnt mint amennyi valójában. Nem tudtam kit keressek, így útba ejtettem a kábeltévé központot. Hogy miért, nem tudom, talán mert úgy gondoltam, ott sok embert ismernek. Az egyik ismerőstől kérdeztem utána. Elmondta, hogy Modot Tibornak hívják és sebész. Na gondoltam, akkor már régen rossz. Ráadásul ilyen állapotban nemhogy mászkálni nem lenne szabad, hanem egyenesen mentővel kellett volna vinni, hiszen az érrendszerben nagy mennyiségű levegő van. Ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen bármelyik pillanatban kampec lehet. Elindultam a szakrendelőhöz, de a következő pillanatban már itthon találom magam a főutcán és a kerékpárúton gyalogolok a központ felé. Ránézek a karomra megint, akkor tűnik fel, hogy a tetoválás nincs is a karomon. Bal oldalt tőlem egy kicsit távolabb az árokparton igen ferdén egy Zil típusú teherautó áll, ami kigyulladt. Pár ember ugrál a jármű körül. Valamiylen tartályféle van a fülke mögött. Hirtelen kikecmereg az árokból és angy sebességgel elindul a Kossuth utcán kegyetlenül füstölve. Már nem ég. Még visszanézek, de a jármű a fehér füsttől alig látszik. Azt még látom, hogy bekanyarodik a Rákóczi utcára, majd eltűnik szem elől. Én meg csak ballagok a kerékpárúton a városközpont felé.
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: