Megjöttem

Szombat
Csepergő, néha szakadó esővel fogadott a szombat reggel. Szerencsére az állomásra caplatás közben csendesedett.  A vonat időben érkezett. Mire Püspökladányba értünk, a csak motorból álló BZ olyan 90-95 %-os kihasználtságú volt. Püspökladányban is csepegett az eső, no meg hogy majdnem 20 percet kellett várni, bementem a váróterembe. Két padon is hajléktalanok döglöttek. Leülni úgysem akartam. Jó meleg volt a váróteremben. A nyíregyházi vonat is időben jött. Elég jól megtelítettük. Karcagtól már álló utasok is voltak szép számmal. Meglepő módon a vándor népséggel nem találkoztam.
A szokásos újpalotai BKV pénztár szombaton nem volt nyitva, így heti jegyet máshol kellett vennem. Délután találkozóm volt egy ismerősömmel, így a lyukasztgatós jegyet használtam. A metró végállomáson vettem meg a heti jegyet. Este az ismerősöm kocsival hozott vissza, ő még ment tovább.

Vasárnap
Erre a napra különösen nem terveztem dolgot. A Pólus Centerben tettem látogatást. Eddig nem sikerült a Siemens telefonhozz akkut találnom. De még keresgélek. Vettem egy ajtózárat, amit kicseréltem az egyik szoba ajtaján. Már nagyon a végét járta. Unokanővéremnek festékpatront kellett venni a nyomtatójához. A délután leginkább beszélgetéssel telt. Itt volt nagynéném egyik barátnője. Én közben elemlámpákat reparáltam.

Hétfő
Mára csak egy program volt tervezve. Ez pedig nem más mint a tetoválás. 12-re volt időpont. Kicsit hamarabb érkeztem, az előttem lévő páciens viszont kicsit csúszott. De semmi gond, az idő gyorsan telt. Nagyjából egy óra körül kezdődött a tetoválás. A minta felrajzolása és felrakása természetesen eddigre megtörtént. A művelet szűk két órát tartott. Tetoválás után visszajöttem és a "seb" ellátása következett. Este még egy kis varrógép karbantartás következett. Olajozás és a beszakadt cérnadarabok eltávolítása.

Kedd
Egy kis "shoppingolás" következett. Pontosabban a robogóhoz néztem alkatrészt, majd utána az egyik jönyvesboltot látogattam meg. Szerencsém volt, mindegyik kiszemelt könyvet megkaptam. Mivel jó időben végeztem, így még útba ejtettem a Conrad szaküzletet. Ott is hamar ráleltem a keresett projektoros órát. Visszaérkezés után kaja, majd egy kirántott konektor visszaszerelése várt rám. Persze a tetoválás is igényelt egy kis törődést.

Szerda
Végre sikerült megvennem egy akkumulátort telefonhoz, amit már több helyen is néztem. Régi telefon, így aztán nem volt túl egyszerű. A tegnap megvett projektoros órához néztem kapcsolóórát, de elég drágák volta, úgyhogy otthon fogom megvenni. Mindenképpen digitálist akarok, mert a gyakori áramszünet miatt a mechanikus nem igazán a legjobb választás. Jut eszembe, a Pólus Centerbe menet a Tesco előtt megállított egy fickó. Bemutatkozott, elmondta, hogy Dömsödre való és most szabadult. Pénzt gyűjt, hogy haza tudjon menni. Naná, hogy nem adtam egy fityinget sem.
A tetkó szépen gyógyul, már nem piros.
Délután egy kis látogatást tettem nagynéném egyik barátnőjénél. Este pedig nagyjából összepakoltam a holnapi haza induláshoz.

Csütörtök
Mára már csak a haza indulás maradt.  17 perc múlva indul a vonat innen a Nyugati pályaudvarról. Eddig nincs sok utas. Hétköznap van, ilyenkor kisebb a migráció. Püspökladánytól átszállás után nagyobb volt a vonat kihasználtság. És van pofájuk azt mondani, hogy ez a mellékvonal is kihasználatlan.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: