Ismét a neurológusnál

Tegnap megejtettem a nagy pofavizitet a neurológusnál. Minden rendben, de azért megemlítettem neki, hogy vagy 2 hete olyat tapasztaltam, ami még nem volt. Mintha a bal szemem el lett volna zsibbadva. Ráadásul félkör alakú, cikk-cakk vonalban villódzást láttam. Csukott szemmel is. Kissé zavart, de rögvest felmerült, hogy ez nem szem probléma. A hiba sokkal beljebb van. Ott legbelül. Szerencsére a villódzás 3/4 óra múlva pár másodperc alatt teljesen elmúlt, azóta sem jelentkezett. Viszont mutatkozott a fejfájás, a szokásos kis tompa fellépésével. Fél nyolckor adtam neki egy fájdalomcsillapítót, de sokat nem hatott. 9 órakor már úgy fájt a fejem, hogy majd megzavarodtam. A jobb szememet mintha belülről tolták volna kifelé. Sokszor fájt már  afejem, d eilyennel még nem találkoztam. Bevettem egy újabb gyógyszert, de kurva lassan kezdett el hatni. Már jócskán 11 óra felé járt az idő, amikor elviselhetővé enyhült a fejfájás. Mindeközben persze dolgoznom kellett. Elsoroltam ezeket a tüneteket a neurológusnak. Azt mondja, ez egy migrénes roham volt. Marhára örülök neki, most már akkor ezek szerint ezzel is számolnom kell. Javasolt gyógyszert rá, amit ma kiírattam és ki is váltottam. Annyi mellékhatás van írva, hogy majd akkor teszem magam próbára, mikor itthon vagyok, hogy hogy reagál rá a szervezetem. Nem akarok még szarabbul lenni meló közben mint ahogy amúgy is lennék.
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: