Csak úgy

Elég réhen fírkáltam már ide, úgyhogy itt az ideje valamit összehozni. Először is, csütörtöktől vasárnapig nem leszek, illetve házon igen, de magamon kívül remélhetőleg nem. Úgyhogy ezen napokon bejegyzés tuti nem lesz. Legfeljebb vasárnap este, ha olyan lesz a kedvem. De ezt még majd meglátom. Némi intézni valóm van a fővárosban. Aztán utólag vagy szólok róla valamit, vagy nem.
 
A politikával nem nagyon kívánok most foglalkozni, csupán annyit, hogy a tegnapi parlamenti gittegyleti összejövetel egyik témájáról ejtenék egyetlen mondatot. Komolyan gondolta valaki, hogy csak csekély esélye is van a parlament feloszlatásának? Ugyan már! Viccnek jó, de komolyan venni nem lehet.
 
A Ferrari utólsó száma még nem jelent meg, pedig ma kellett volna. De volt már olyan, hogy 1-2 napot, vagy egy hetet csúszott. Végső soron az összeszerelésben az utólsó alkatrész nem hátráltatna, mert annak felszerelése még várat magára. Leginkább a rádióvevő egységre lenen szükség, mert az a következő lépés az összeszerelésben. Viszont azt majd postázzák, de nem tudom, hogy mikor. Azért bízok benne, hogy 1-2 héten belül azt is megkapom a távirányítóval együtt. Múltkor felhívtam őket és akkor azt mondták, a vevő és az adó együtt van. Mivel az első 14 számra előfizettem, így azt ajándékba kapom, legalábbis ezt ígérték. Kíváncsi leszek.
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: