Ismét az Aranyszárny-jegy

Az elmúlt két évben problémásan tudtam hozzájutni az Aranyszárny-jegy biztosítás évente egy alkalommal kiküldendő számlakivonatához. Ezt minden évben októberben szokták küldeni. A probléma ott kezdődött, hogy 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben sem kaptam meg. 2007-ben több mint fél éven keresztül írogattam e-mailt, telefonálgattam, de az ígéretek ellenére sosem jöttek meg a számlakivonatok. De erről már írtam is korábban. A lényeg, hogy a 2007-est sem kaptam meg. DE nekem nem volt türelmem megint hónapokon keresztül ígéreteket hallgatni. A PSZÁF-hez fordultam. Leírtam a panaszomat, elküldtem abizonyítékokat, hogy mikor milyen módon jeleztem a panaszta  biztosítónak. Aztán valamikor késő tavasszal meg is jöttek a kivonatok egy kivétellel. Úgy voltam vele, én már nem cirkuszolok. Aztán jött egy levél a PSZÁF-től, hogy a biztosító által nekik megküldött dokumentumok közül egy kivonat hiányzott. Én megkaptem-e. Természetesen én sem kaptam meg, ezt faxon jeleztem is a PSZÁF felé. Néhány hét várakozás után végre megérkezett a hiányzó számlakivonat. Sűrű bocsánatkérés közepette, már majdnem nyalizós stílusban fogalmazódott meg a biztosító válasza. A problémát ráfogták a számítógépes rendszerre, de közölték, mostmár minden rendben. (Én akkor sem hittem már benne.) Azóta is vártam ez év októberének eljövetelét, hogy vajon kiküldik automatikusan, vagy megint könyörögni kell. Elmúlt az október, immár a november is, mivelhogy alig több mint fél nap van belőle, de az ezévi számlakivonat még sehol. Most ismét jelzem feléjük majd, de ha belátható időn belül nem lesz meg, akkor megint a PSZÁF-hez fordulok. Nem sok ilyen trehány banda van (talán még az E.On) mint ez a biztosító. Amúgy is volt már velük problémám. Már alig, hogy a biztosításaim lejárjanak és végre megszabadulhasak tőlük.
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: