Nyílt üzenetek

Üzenem, annak a bordó színű autót vezető hölgyeménynek, aki ma olyan fél 11 körül Gyula határában (a dobozi út felől) egy jobbra ívelő kanyarban, lovaskocsit előzve kézből telefonált, hogy a jó édes apja szaporító szervével tegya azt, amit kigondoltam. Csupán egy erőteljesebb fékezésnek volt köszönhető, hogy elkerültem a frontális ütközést egy ilyen barommal. Jó lenne, ha szépen önként beballagna a rendőrségre és leadná a jogosítványát örökre. Az ilyen hülye balfasz picsák miatt van sok baleset. Hajtanak mint az állat, telefonálnak, sminkelik magukat vezetés közben, de nem néznek se embert, se istent. Irtó szerencséje van, hogy nem jegyeztem meg a rendszámát. De mostmár résen leszek az ilyenekre.
 
Üzenem azoknak a faszkalapoknak, akik a reggeli órákban, úgy 5 óra után feszültség alatt lévő kábelet loptak, hogy remélem megtalálják őket és a ketrec rájuk fog rohadni, olyan sokáig lesznek a tömlöcben. A lopásukkal az egész város áram nélkül maradt. Legalább sültek volna ropogósra, egyáltalán nem sajnáltam volna őket. Vagy ami még jobb, az ilyen szarháziakat utólag kellene először jól elverni, aztán feldugni nekik az ellopott kábelt, majd áram alá helyezni. Legalább kisülne a zsírjuk. Szar szemétláda tetves banda, azért a szaros pár ezer forintért több ezer embernek okoz kellemetlenséget és kárt, akárcsak az áramszolgáltatóknak. AZ iylen tetvedékek miatt is kell több áramszámlát fizetni, mert az okozott kárt is mi fizetjük meg.
 
Ha már a szinesfém lopásnál járunk, akkor felhívnám az illetékesek figyelmét, hogy jó lenen, ha végre tennének valamit az iylen tolvajlások megakadályozására. Ha másként nem megy, a színesfém átvétellel foglalkozók szigorú ellenőrzését. Minimum olyan szigorúsággal, mint ahogy a dohány és jövedéki termékeket ellenőrzik. Akkor talán visszább lehetne szorítani az iylen jellegű lopásokat.
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: