Gyilkos kormány

A nyüves rühedék csürhe banda megszavazta a nép halálos ítéletének végrehajtását.
A tisztelt IGEN-t mondók jól véssék az eszükbe, hogy mikkel érvertel a választók meg sem hallagtása ellenére. Többek között:
– Nem emelkednek a járulékok
– Hatékonyabb lesz a kezelés
– Jobb lesz az ellátás
Stb. Na, persze. Ezt a galuskát már nem esszük meg! Eladnak mindent, semmi sem számít, csak a pénz. Még nem elég vastag a zsebük.
Eddig is, de ezután meg főleg ott rúgok bele ezekbe a nemzetgyalázó és kiárúsító tetvedékekbe, ahol csak tudok.
És igen, nem tudok és nem is akarok, ezen kívül nem is lehet más jelzőkkel illetni ezeket a férgeket, finomabban úgy is mondhatnám, puhatestűeket, mert ezek azok, akik ezt képesek megtenni egy egész ország akarata ellenére.
Tudom, indulatosnak tűnik amiket írtam és talán az is. Ezek után nem tudom elítélni azokat, akik ezeket a mocskokat fehér és akármiylen színű porokkal kínálják, vagy éppen koktélokkal dobálják. Kész, vége. Itt már törvényes eszközökkel ezektől a ganéktól megszabadulni nem lehet, se rávenni a józan eszeük használatára. Gátlástalanul hazudoznak, rabolják a közvagyont, bűnt pártolnak, zsarolnak. Úgy látszik, egy polgárháborút akarnak. Ha ez kell, hát megkapják. Jó úton járnak efelé.
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: