Pontos utasszámlálás

Több esetben szóba került a vasútbezárások alkalmával, hogy az utasszámlálások nem megfelelően történtek. Hát tényleg nem. Jegyeladásból, vonaton ülve nem lehet pontos utasszámlálást tartani. Van egy módszer, amivel tökéletes pontossággal lehet megállapítani, egy-egy szakaszon mennyi is a valódi utas. A módszer a következő. Egy adott vizsgált időszakban, mondjuk 1 héten keresztül, a hét minden napja benne legyen, a vizsgált vonalszakasz minden állomásán és megállóján kell lennie egy embernek. Ez az ember a szakasz összes járatáról felmérést készít. Mindössze annyia  dolga, hogy feljegyezze, melyik járaton hány le és hány felszálló utas volt. Semmi más nem kell. Ennél egyértelműbb és pontosabb utasszámlálást nem lehet végezni. Persze, ehhez az kell, hogy az első vonattól az utolsóig a teljes szakaszon minden állomáson és megállóhelyen írni kell a le és felszállók számát. Az egy hétig tartó felmérés alapján ebből már elég pontosan megállapítható az utaslétszám. Természetesen ezt a felmérést nem csak egy időszakban kellene elvégezni. Legalább két alkalommal. Egyszer iskolai tanítási időszakban, egyszer pedig a nyári szünidőben. Mert lehetnek és vannak is olyan vonalak, szakaszok, ahol teljesen más az utaslétszám tanítási időben mint a nagy nyári üdülési időszakban.
Természetesen egy ilyen felmérést ingyen nem lehet elvárni senkitől. Mivel elég korán, illetve elég későn fejeződne be egy-egy napi felmérés, nomeg tanítási időszakban is kell számlálás, az általános iskolai diákmunka szóba sem jöhetne. Esetleg egyetemisták, munkanélküliek, vagy éppen ráérő nyugdíjasok és szabadságot kivevő vasútbarátok el tudnák végezni a felmérést némi ellenszolgáltatásért. Nem feltétlenül pénzre gondolok. Lehet akár X Ft értékű utazási lehetőség, kedvezmény vagy hasonló dolog. Biztosan lennének jelentkezők a munkára.
Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: