Takarékosság, útdíj, útiköltség, spam

Megint háborognom kell. Először is azon, megint kurva szarul érzem magam. Délután kezdődött, még egy pár óráig el fog tartani. De úgy érzem, nem rosszabbodik az egy órával ezelőtti helyzethez képest. Vagy ki tudja mi lesz még belőle. Az biztos, az éjszakát úgy végig alszom, mint akit leütöttek. Az álmosság is jelen van már, úgyhogy emiatt és a szédülés miatt is elnézést kérek az olvasótól a betűelütésekért. Amit észreveszek, kijavítom, de biztos marad még így is.
 
Íme egy jó példa a takarékosságra. Itt látható egy kép:
 
 

A bal oldalon látható kis izzó a fölötte lévő dobozba van csomagolva gyárilag. Nagyjából megfelelő, mert kényelmesen elfér benne, de mégsem lötyög a csomagolásban. Tőle jobbra egy majdnem fele akkora méretű izzó, lényegesen nagyobb csomagolásban. Még abba a pukkantós nylonba is becsomagolták. De még ezzel együtt is elfért volna a bal oldalon látható méretű dobozban. De nem, egy baszott nagy dobozba teszik azt az apró izzót. Marhára takarékoskodnak az anyaggal. Mindig azt szajkózzák, csak azt vegyük meg, amire szükség van. Hát, ekkora csomagolásra semmi szükség nem lenne.

Mit hallottam a híradóban az este: Egyes utakon útdíjat akarnak szedni. Erre csak azt tudom mondani, aki kitalálta, bassza meg a jó ….. anyját, meg játszadozzon azzal, ami a lába közt van, ne az autósok idegeivel. Szemét tetű banda! Már a városokat elkerülő útszakaszokon is pénzt fognak szedni. Csak néhány példa: Vácot és Ceglédet elkerülő út, valamint a 44-es főút Gyula-Békéscsaba közötti szakasza. Ez utóbbi már csak azért is mocskos dolog, mivel nincs vele párhuzamos alternatív útvonal. Olyan, mintha a 4-es főúton Kisújszállás és Karcag között fizetni kellene az úthasználatért. Igen, megcsinájuk! Hogy rohadna le annak a kis szopósszájú Kókadtnak a feje. Persze őt nem érinti, helikopterrel jár, meg az ilyen nagyságos urak basznak fizetni a szolgáltatásokért, nekik mentesség jár. Az ám a franckarikát. Az iylen mocskoknak egy Szaddam-féle bitófa jár. Az biztos, én egyetlen egy fizetős útszakaszon meg nem fogok tenni egy milimétert sem. Inkább kerülök, városon keresztül megyek, de nem fizetek!

November 8-án voltam Gyulán a neurológián. Ugyebár már megszűnt az útiköltség helyben történő kifizetése. Le lehet adni, vagy postán beküldeni. Aztán majd valamikor fizetnek, ha fizetnek. Így, több mint 2 hónap után is, még basztak fizetni, ami amúgy is csak a költségek felét fedezi. Kapnak majd egy keresetlen levelet, mi a fenét kotlanak 2-3 hónapig azon a nyavajás útiköltségen. Jó lenne, ha kamatot is löknének rá ha már a pénzemet használják. És ez még rosszabb lesz, mert megy a variálás az útiköltés elszámolásokkal. Újabb nyomtatványok jöttek ki, de van amikor még a régit adják. Aztán azt meg vagy elfogadják, vagy nem. Nesze neked egészségügy! Igen, ezt is megcsináltuk! Kellett nekünk egészségügyi miniszternek egy bukott orvos? Nem volt megfelelőbb személy a posztra? Hm, hogy lett volna? Hozzáértőkkel nem lehet tönkretenni semmit. DE mi megmutatjuk! Látjuk, szép munka, gratula!

Tegnap jött meg egy újabb határozat a NHH-tól spam ügyben. Sajnos lezárták a vizsgálatot, mert nem lehet fellelni a hírdető és a forgalmazó kilétét. Persze hogy nem, pár napig él egy-egy link, aztán annyi. Mit ad isten, ugyanazt a szart reklámozták megint. Persze nem mhagytak ki a címzettek közül. Nosza, irány a NHH. Elküldtem a mailt, de ezúttal a honlapról bemásoltam a cég elérhetőségét is. Bízok benne, hogy így már példás büntetést kapnak, beazonosíthatók lesznek. Ugynarról a cégről van egyébként szó, mivel a "hírlevélről" amit sosem rendeltem, ugyanazon a mail címen lehet leíratkozni. Szándékosan nem íratkozok le, mert vélerményem szerint úgysem működne, másrészt még több helyre jutna el a címem. Így viszont kivárom, mikor basznak az orrukra, aztán szépen magától megszűnnek a levelek attól a cégtől.

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: