Közeledő Szilveszter


Lassan vége az évnek. Évértékelést megírtam, az év eltelt, vele együtt nagyrészt elment a náthám is. Úgy néz ki, egyelőre megmaradok. 🙂
A Szilvesztert itthon fogom tölteni, ez már biztos, bár amúgy sem volt más elképzelésem. Így is terveztem. Kaja, tévé, internet. Majd el leszek valahogy.
Reklámok

Visszatekintés


Az év végefelé haladva egyre több helyről lehet hallani, hogy elkészítették az évértékelést. Röviden felvázolják az elmúlt évben történt jó és rossz dolgokat. Most röviden én is megpróbálkozok ezzel. Akkor nézzük sorrendben:
 
Január: Még csak most sikerült kilábalnom abból a megfázásból, amit előző év novemberében szedtem össze.

Február: Ha jól emlékszek, akkor februárban semmi nevezetes dolog nem történt.

Március: A Hungarotel Rt-t feljelentettem a NHH-nál, mivel a közvetítő szolgáltatóválasztást a törvényi előírások ellenére sem nyújtják minden előfizetőnek.

Április: Az egyik internetes fórumról megkeresett egy illető, telefonügyileg kért tőlem tanácsot. Kicsit furcsának tartottam hogy miért kérdez olyan dolgokat, amiket már kérdezett tőlem. Aztán néhány nap alatt kiderült, ez a személy nem egyezik meg azzal, akivel korábban SMS-ben tartottam a kapcsolatot, csak a neve ugyanaz. Azóta barátok vagyunk. Igaz, még sosem találkoztunk, ő az ország másik részén lakik, de napi kapcsolatban vagyunk egymással. Néha felhúz, de azért jó gyerek. És még mondja valaki, hogy az internet elválasztja az embereket. Hát nem. Sőt, nagyon sok új barátra lehet leleni általa. Persze nagyon fontos hogy annak adjuk mi magunkat, aki vagyunk.

Május: Rájöttem, sérveim vannak. Nem is egy, hanem kettő. Ezt muszály lesz kórházban rendbe tenni, mert csak úgy elmúlni nem fog. A műtét nem ment olyan gyorsan, mivel más bajomat is találtak, így annak az okának kiderítéséig nincs műtét. (Az esetről bővebb információ a honlapomon, a http://www.freeweb.hu/landesmann címen.)
Kaptam levelet a NHH-tól a Hungarotel ügyben. Arról tájékoztatnak, az ügy még nincs lezárva, amennyiben meg lesz a jogerős ítélet, tájékoztatni fognak.

Június: Egy rahedli orvosi vizsgálaton estem át hogy kiderítség mi a bajom. Hát, megtalálták. Mostmár én is beálltam a napi gyógyszerzabálók sorába. (Az esetről bővebb információ a honlapomon, a http://www.freeweb.hu/landesmann címen.)

Július: Megtörtént az első műtét július 6-án. Aztán jó 10 nap múlva varratszedés. Megkezdődött a 6 hét táppénz. (Az esetről bővebb információ a honlapomon, a http://www.freeweb.hu/landesmann címen.) Megvettem az új Sony digitális fényképezőgépet, amit már korábban kiszemeltem. Ezzel a géppel készültek a fotók a képtárba. Beköttettem a mikrohullámú internetet. Azóta egy párszor már igencsak megbántam, mert elég gázos a szolgáltatási színvonal. Bízok benne, hogy javulni fog.

Augusztus: Még folyik a táppénz, de a hónap végefelé újra munkába álltam. Ismerősökkel voltunk Nagyváradon. Internetről egy újabb barátot szereztem. Vele Debrecenben találkoztam is. Mi az egyik nagykerbe mentünk, ő meg odajött hogy talákozhassunk. Pár kilóméterre lakik Debrecentől. A hónap utolsó szombatján szokott lenni mindig Szarvason a rádióamatőr találkozó. Én nem vagyok rádiós, de sok érdekességet lehet látni. Sok elektronikai alatrészt lehet venni, ami egy amatőr barkácsműhelyében szükséges lehet egy áramkör megépítéséhez. Én is vettem egy-két dolgot. A találkozó után megnéztük az arborétumot. A képtárban látható képek ott készültek. Minden évben elmegyünk, mindig találunk valami újat. Hatalmas területen fekvő gyönyörű park.

Szeptember. Hónap eleje munkával telt, aztán 21-én következett a második műtét. (Az esetről bővebb információ a honlapomon, a http://www.freeweb.hu/landesmann címen.) Ezután újra 6 hét táppénz kezdődik.
Szeptember 30-tól felmondtam a vezetékes telefonvonalat. Nekem nem nyerte meg a tetszésemet az a remekbe szabott új tarifacsomagok, amik október 1-től léptek életbe. Hónap vége felé a Pannon levette a 400-as wappal történő elérhetőségből a Mobilfórumot és a hozzátartozó chatet. Sok ismerőssel szakadt meg a kapcsolat egyik pillanatról a másikra.

Október: Az október végig táppénzzel telt el. Ismét varratszedés a második műtét után. Hónap végén a dilidokihoz mentem ellenőrzésre.

November: Másodikától újra melózok. Belevetettem magam a dolgos hétköznapokba.

December: Hónap elején nagymamám meghalt. Régóta volt kórházban. Kicsit elgondolkodtam, mert halálának oka az a betegség, ami nekem is van. Szép örökség és kilátások.
A náthát csak nem úsztam meg, karácsony előtt sikerült elkapnom. Még egy darabig eltart, de remélem nem lesz 2 hónap átfutási ideje mint egy évvel korábban.
 
 
 
 

 

Ötlet


Most, hogy így benne vagyunk a télben, azt hiszem már régen előkerültek a bőr cuccok. Ilyen hideg, csapadékos időben nagyon jól jönnek. Kevesen gondolnak rá, hogy néha bizony egy kis törődést ezek a ruhadarabok is megérdemelnek. A tisztításuk házi körülmények között nem igazán megoldható, tisztítóban meg elég költséges. Azért a házilagos módszerre is van mód.
A dzsekik esetén még nem is annyira jellemező az elpiszkolódás, hiszen a talajtól igen távol van, ezért ritka hogy sáros, latyakos legyen. Más a helyzet a hosszú bőrkabáttal és a bőrnadrággal. Itt már elkerülhetetlen a piszkolódás. 
 
 
De lássuk a megoldást!
Kisebb szennyeződések eltávolítására nagyon jó megoldás a nedves szivacs. Nedves, de nem csepegő vizes szivaccsal nyugodtan áttörölhetjük  a bőrfelületet, semmi baja nem lesz. A túl sok víztől óvakodjunk. Ezzel a módszerrel a felcsapódott sár, latyak, vízcseppek nyomai tüntethetők el. Végülis ezen kívül a tisztítást illetően más módszert, ami házilag is kivitelezhető én sem tudok. Jobb megelőzni a bajt, így vigyázzunk hogy ne nagyon kenjük össze magunkat, főleg olajos és véres dolgokkal, mert azt nem, vagy csak nehezen lehet eltávolítani.
Az időnkénti tisztításon kívül szükséges a bőr kezelése. Idővel a bőr kiszárad, megkeményedik, zsugorodik. Hogy ezt elkerüljük és minél hosszabb ideig használhassuk a bőrcuccot, néha nem árt átkezelni.
Hogy mivel? Én a következőt használom:
 
 
Ez egy méhviasz tartalmú, színtelen anyag. Jó vízlepergető hatása van, puhítja  a bőrt, pótolja az elpárolgott nedvességet és visszaadja az eredeti színét. A ruhadarab használatától függően évente 2-3 alkalommal célszerű átkezelni vele mindent. Már második éve ezzel kezelem a bőrnadrájaimat, dzsekit, kabátot, mellényt. Már kezelés után azonnal látszik hogy felfrissültek a színek. Lágyabb a tapintása és olyan, mintha vadi új lenne. Nem szabad vastagon kenni, éppen csak lehelet vékonyságban.
Cipők ápolására is használható ez a krém. Mindennaposan viselt cipő esetén is napokig látszik a kezelés eredménye éás tapasztalható a vízlepergető hatás.

Újítás


Az időjárás nem éppen a karácsonyi hangulatnak kedvez. Majdnem egész éjjel olvadt a hó. Reggelre lett egy kis fagy, de az nem sokáig tartott. Most is olvad folyamatosan. Az előrejelzésből sejtettem hogy nem lesz hosszú életű a hó. Még van belőle, de nagyon összeesett.
 
Mindig bajban vagyok az újonnan írt naplórész címével. Ezt a legnehezebb kitalálni. Na mindegy, majd lesz valahogy a jövőben is. Felkerült néhány link az oldalra. Ha majd lesz kedvem és olyan link, amit szívesen megosztok másokkal, akkor azt is bővíteni fogom. Külön csoportokba szedem, nagyjából témák szerint. Ami nem igazán sorolható egyikbe sem, az marad az Egyéb-ben.

Elkészült


Na, azt hiszem ez az oldal is elkészült olyanra, amilyenre gondoltam, meg persze amit ki lehet belőle hozni. Egyelőre a kinézet így marad. Egyszerű, de legalább átlátható. A hóesés megszűnt, apró szemmel az eső esik. A kevéske karácsonyi hó halálra van ítélve.

Náthás vagyok


Eljött egy újabb év, egy újabb náthával. Minden évben elér. Bíztam benne hogy a mostani év kivétel lesz. Hát nem. Ez az én sorsom. Remélem most azért nem tzart el annyi ideig mint tavaly. Meet akkor novembertől január közepéig, végéig kitartott. Már azért tapasztalok javulást, de még nagyon gázos a helyzet.

Ez is egy blog. Az emberek szeretnek ilyesmit olvasgatni.


2005 december 24. Most nyitottam ezt a blogot. Hogy mit is fogok ide írni? Még én sem tudom. De remélem lesz majd miről megosztani a véleményemet. Addig is míg több mindent írok, a http://www.freeweb.hu/landesmann címen olvashatsz néhány infót rólam.